Bacsányi János válogatott munkái

Előszó

Bacsányi János, a köztársasági gondolat, a népforradalom első magyar lírai megszólaltatója multbeli irodalomtörténetírásunk elfelejtett, kevéssé értékelt és az uralkodó osztályok által mindig félremagyarázott költői közé tartozik. A pozitivista magyar irodalomtörténészek Bacsányit a "németes iskola" hívének tartották; az imperializmus talajából kinövő kozmopolita szellemtörténészek a nagy forradalmár költőben az "írói magatartás előkelőségét" és izoláltságát emelték ki s úgy tüntették fel, mint "megnemértett irodalmi vezért", "stílus- és formaművészt"; a fasizmust kiszolgáló narodnyik irodalomtörténészek pedig, élükön Féja Gézával, a narodnyik irányzat hazug tételei szerint "a mélyebb magyarság és tágabb európaiság" költőjének mondták. Pedig a magyar irodalomban a XVIII. század utolsó éveiben ő az, aki az egész magyar nép forradalmi törekvéseit, a forradalmi harcnak a néppel való azonosulását a legmélyebben kifejezi. Élete és költészete hatalmas korszakot ível át. Amikor fellép, már Európaszerte recseg-ropog a feudalizmus épülete, s a forradalmi mozgalmak, Pugacsov népi forradalma, vagy a Horea, Closca és Crisan által vezetett jobbágylázadás ennek az épületnek korhadtságára, a feudalizmus és az abszolutizmus válságára figyelmeztetnek. Írói pályája a francia forradalom idején ível legmagasabbra. Költészete akkor bontakozik ki a leggazdagabban, amikor a francia forradalom példájára Európa népei egymás után emelik fel fejüket a zsarnokság és elnyomás ellen. A Szentszövetség rémuralma belefojtja a szót. De a börtönben és száműzetésben sem törik meg. Tanúja még a dekabristák megmozdulásának, majd az 1848-as forradalmat előkészítő mozgalmaknak. Költészetében és prózai munkáiban egyaránt az esedékes magyar polgári átalakulás jelentős témái vetődnek fel magas művészi színvonalon. Ez teszi Bacsányi költészetét méltó összekötő híddá egyfelől Balassa Bálint és a kuruc költészet, másfelől Csokonai és Petőfi között. Vissza