Munkácsy a nagyvilágban

Előszó

Ha a 19. századi magyar kultúráról esik szó, Európában, de talán az egész világon két alkotót tekinthetünk emblematikusan közismertnek: az egyik Liszt Ferenc, a másik Munkácsy Mihály. E két zseniális művész úgy gazdagította a magyar kultúrát, hogy életművük az egyetemes kultúrkincs féltve őrzött értéke is. Mindkettőjüket már életükben legendásan tisztelték hazájukban, és ismerték, megbecsülték a nagyvilágban. Nem véletlen tehát, hogy ha a korszak képzőművészetét vagy ha a magyar képzőművészet történeti alakulását vizsgáljuk, Munkácsy életműve megkerülhetetlen.
Munkácsy Mihály műveit születésük pillanata óta tisztelet és érdeklődés övezi Magyarországon. Jó néhány munkát kiemelt főműként tartunk nyilván a magyar művészettörténetben. Nemzedékek nevelkedtek e művek tanulságain, és példaként állították a mester életét és művészetét a pályakezdők elé. A gyökereket keresve és a múlt értékeit kutatva az úgynevezett nemzeti festészet kérdésköréről folytatott disputákban a törekvés betetőzéseként kezelte a vitában résztvevők egy része Munkácsy Mihály festészetét. Etalonnak tartották. Később - az 1950-es években - a szakmai etalon az ideológia számára is felhasználható volt, és esztétikai vitákban ideológiailag és politikailag is hitelesített példaként kezelték Munkácsyt. Nem sokkal ezt követően e folyamat ellenkezőjét is felfedezhetjük, amikor is a modern törekvések meghaladandónak, korszerűtlennek tekintették az életművét. Ez az ellentmondásos viszonyulás végső soron természetesnek tekinthető, hiszen Munkácsy festészete igen összetett. Vitathatatlan, hogy a festő a 19. század utolsó harmadában egy meghatározott művészi szemlélet szerint kimagaslót alkotott. Ezért a lényeg nem az, hogy hol, mikor, milyen mértékben hivatkozott az utókor Munkácsy-festményekre, hanem az, hogy a kulturális-művészeti örökségen belül milyen az értéke. E tekintetben nem lehet vita a teljesítmény minőségéről. Vissza