Árnyék és glória

Fülszöveg

Balajthy Ferenc (a továbbiakban B. F.) tizedik, Árnyék és glória című kötetét tartja kezében az olvasó. Az alulpontozott vidéki irodalomban B. F. továbbra is tántoríthatatlan marad abban a tekintetben, hogy versbeszédével, szöveghullámaival jószándékúan árasztja el hallgató- és olvasóközönségét. Ebbéli igyekezetét, kitartását ma már csak méltányolni lehet. Verseinek show-szerű, vagy éppen megzenésített formában történő előadása igazi élményt nyújthat a művilág torz vigyorgásához szokott publikum számára. Ezzel a szereppel azonban nagy terhet is vállal egyben B. F. Szerepe tulajdonképpen hordozó szerep azon a hídon, ami a köznapiságot köti össze az élő irodalommal. Hangja, hangütései erőteljesen személyesek, közvetlenek. Mondhatnánk akár azt is, hogy a szöveg teremti a költőt, a szövegből emelkedik ki az ember, aki időnként fintorít és fügét mutat. A szavak játéka és "szeletelése", a mondatok füzérei sajátosan pozitív eklektikus feszültségeket keltenek. Ugyanakkor a "filoszosan" vidám, gyerekesnek tűnő attitűdök könnyen félrevezethetik a felszínes olvasót, ahogy a felszínes olvasót, ahogy a tömegembert sokszor tömegábrándok ámíthatják. B. F. is részt vesz a tömeg játékában akként, hogy annak mozzanatait stimulálja, egyidejűleg történéseit (történelmét?) fixírozza. A versbéli események sorát számtalan - talán túlzott - technikai megoldás, naturális ötlethalmaz teszi lendületessé. B. F. személyes (belső) élményeire épített versei sütnek, míg (külső) világunk információira alapított sorai jegelnek. Ez az izgalmas kettősség az első sortól az utolsóig jellemzi kötetét.
B. F. bőven termő vers-valósága a játékosan figurázó fricskákkal sem minősíthető idillekben gazdag világnak.
Ez az őszinteségig csupaszított költészet a maga egyszerűségével és bonyolultságával együtt, biztos helyet található magának a rengetegben is. Vissza