Előszó
Van egy jó hírem, meg egy rossz. Anyanyelvi konferenciára való mindkettő. A jó az, hogy kimutathatóan kevesebb bírálat érte a Magyar Rádió profi megszólalóit az utóbbi évben, mint korábban és ez...
Tovább Előszó
Van egy jó hírem, meg egy rossz. Anyanyelvi konferenciára való mindkettő. A jó az, hogy kimutathatóan kevesebb bírálat érte a Magyar Rádió profi megszólalóit az utóbbi évben, mint korábban és ez talán azt jelenti, hogy munkánk gyümölcse beérőben van, azaz a mikrofonengedélyek megadásának szigorítása mégiscsak hozott valami eredményt. A rossz hír úgy szól: kimutathatóan több bírálat érte a megszólalókat a Magyar Rádióban az utóbbi évben, mint korábban és ez azt jelenti, a hallgatók immár azt is elvárják tőlünk, hogy riportalanyaink, a munkatársak által megszólaltatott különböző rangú, képzettségű, foglalkozású, korú stb. emberek is szépen, helyesen beszéljenek magyarul. Miközben igazat adunk nekik, fokozza szomorúságunkat, hogy teljesíthetetlen ez a kívánalom. Hogy csak egy példát mondjak, teljesíthetetlen azért is, mert takarékossági okokból egyre több az élő vagy álélő, tehát vágatlanul adásba kerülő műsor, ez pedig sajnos azzal jár, hogy több a nyökögés, ö-ö-zés, hibás fogalmazás, magyarán mondva nagyon sokan nem képesek a mikrofon előtti - némi képzavarral élve - „nyomdakész" beszédre.
Vissza 
