Előszó
Részlet:
"Délután öt óra volt. Ragyogó szép májusi idő. A dunaparti gesztenyefák boldogan mutogatták fehér és rózsaszínű gyertyácskáikat, most, hogy elment róluk a déli bágyasztó napfény, szinte kitárultak a levegőben, az ágaikkal mintha nyujtóztak volna és borzongva tűrték a könnyű tavaszi szél simogatását. Az égen fehér felhőcskék játszottak bujósdit, a Dunán víg élet volt, a kis hajók mintha kergetőztek volna, nagy lomha teherszállítók kedélyesen terpeszkedtek el a vizen uszályaikkal, melyekről vidám kurjantásokat hallattak a matrózok. Jókedv, megelégedettség, békés jóakarat volt a levegőben, mintha lehetetlen lett volna másnak, mint boldognak lenni ezen a gyönyörű napon.
Elza olyan jól érezte magát, mint már nagyon régóta nem. A csöndes budai Dunaparton nem járt jóformán senki, a padok üresen kínálkoztak, csak az egyiken kuporgott valami öreg koldusasszony s csámcsogva, élezve iszogatta a kávécskáját egy nagy mázos csuporból. Elza asszony odavetett neki egy szokatlanul nagy pénzdarabot, mire az öreg hálásan rámosolygott és valami imádságot mormogott. Kedvesnek, rokonszenvesnek találta Elza asszony, pedig máskor irtózni szokott az ilyesforma népségtől. Kedvesnek, rokonszenvesnek talált mindent, a gesztenyefákat, a Dunát, a pesti partról ide csillogó házakat. Máskor sohase figyelt rájuk, évek óta mindennap megtette ezt a dunaparti sétát, únta, ügyet se vetett rá, most újra felfedezte szépségét. Nagy jóérzés volt a szívében. Érezte magáról, hogy friss, szép, fiatal, elegáns. Először volt rajta az új szürke kosztüm, ma hozta haza a varrónő, pompásan sikerült, ahogyan évek óta nem sikerült ruhája. Új volt a kalapja, cipője, harisnyája, mindene és új és kedvére való. Még fehérneműt is csupa újdonatújat vett föl. Kellemesen érezte testén a finom batiszt simogatását. Azt a megelégedést érezte, amelyet csinos, fiatal, közepes sorsú asszonyok szoktak érezni, ha szokatlanul jó, minden részletében kifogástalan öltözékben mutogathatják magukat. Mari, a mindeneslány, azt mondta neki, mikor elment hazulról:
- Nohát, most igazán elmehet grófnénak a nagyságos asszony..."
Vissza