Balázs Ferenc

Előszó

Ha babonás lennék, talán el sem vállalom ennek a könyvnek a befejezését. Mert Mikó Imre után Kicsi Antal is bevégzetlenül hagyta hátra művét. Harmadiknak sikerül-e?
De Balázs Ferenc élete, tevékenysége sokkal jobban vonzott, semmint hogy megriadjak. Eleinte csak kíváncsisággal vegyes érdeklődéssel lapoztam a gépírásos és kéziratos lapok százait, a sok-sok összehordott dokumentumot, feljegyzést, képet. Levelek, folyóiratlapok, kis cédulák tömkelege hevert az irattartókban; régi kiadások lapszélein megjegyzések, ceruzavonások. Aztán a hatalmas, több száz oldalnyi angol nyelvű levelezés Balázs Ferenc és felesége között. Visszaemlékezések - néha név nélkül is. Úgy tűnt, minden egyben van. Csak éppen azt kellett rekonstruálni újból és újból, amit sem Mikó Imre, sem Kicsi Antal nem jegyzett le: ami összeköti, élővé teszi a sok holt anyagot. Néha még egyszer el kellett indulni ugyanazon az úton, sokszor - bizonyára harmadszor immár - fel kell kutatni egy hiányzó láncszemet. Hónapokig rendszerezni kellett - magamnak - az előttem járók munkáját. Aztán lassan kirajzolódott, mi az, amit még meg kell írni, hogy teljes legyen a Balázs Ferenc-monográfia.
Nem tudtam (nem is próbáltam) utánozni sem Mikó Imre elegáns könnyedségű mesélését, sem Kicsi Antal színes beleérző képességét. De a tények pontosságára igencsak törekedtem. Kezdő - vagy befejező? - "monográfusként" talán ez is elég.
Örülök, hogy Balázs Ferenc életútja most a maga teljességében eljut az olvasóhoz. Annak is, hogy Mikó Imre és Kicsi Antal sok éves munkája nem ment veszendőbe. Megtisztelő feladat volt nyilvánosságra segíteni a két kutató áldozatos munkáját. Vissza