A Forradalom Tatán (dedikált példány)

Előszó

Az idén ünnepeljük az 1956. évi forradalom és szabadságharc 40. évfordulóját. Ami történelmi léptékkel mérve csupán egy pillanat, az számunkra, esendő emberek számára hosszú idő. Az 56-os forradalmi események cselekvő részesei közül sokan nincsenek már közöttünk. Az akkori diákok, fiatal felnőttek ma nyugdíjas korúak és mi is ,akik gyermekként éltük át azokat a nehéz időket, negyvenes éveinkben járunk. Az elmúlt, ellentmondásokkal teli évtizedek más-más nyomokat hagytak bennünk: Egyikünknek öröm, siker és gazdaság jutott, másikunknak kudarc, csalódás vagy éppen változó szerencse. Egy dologban azonban megegyezünk: Az 1956-os év ősze - bármennyire is távol kerültünk egymástól - valahogy mégis összeköt bennünket.
E dátum mindannyiunkban azonos hangokat idéz fel: az Egmont-nyitány dallamát, távoli puskaropogást, az ablakokba kitett rádiókészülékek recsegő hangját. Aztán pedig csöndet, nagyon hosszú és mély hallgatást. Talányosan félbehagyott mondatokat, lopva elsuttogott szavakat, sokat sejtető pisszegést. Majd ünnepélyes, lassú gyászzenét, szívszorító ütemességgel felhangzó nevek végtelennek tűnő sorát, temetői harangok kondulását. Idősödő kortársaink mindig is tisztában voltak e hangok pontos értelmével. A most 40-50 éves generációnak csak néhány éve adatott meg, hogy a tovatűnt hangok, szavak, gesztusok jelentését végre megértse. Vissza