A Magyar Állami Földtani Intézet Évkönyve 1964/2.

Előszó

Kevés hegysége van hazánknak, amelyet oly hosszú időn át övezett volna a földtani felépítés alapkérdéseinek bizonytalansága, mint a Bükk-hegységet. Beudant, F. S.-nek (1822) a hegység egész tömegében paleozóikumot látó, túlzó általánosításával szemben a bécsi iskola (1854-1867) a bükki képződmények egy részét - kellően alá nem támasztott vélekedéssel - a triászba, sőt a júrába sorolta. A Schréter Z. féle első 25 000-es térképezés (1912-1919) a bécsiek elképzelését a júra kiküszöbölésével helyesbítette ugyan, a triász mennyiségét a paleozóikummal szemben azonban elenyészőnek minősítette. Valószínűbb kép kialakítása, az ópaleozóosnak vagy karbonnak tartott képződmények jelentékeny részének permbe vagy triászba emelésével csak 1935-től kezdve, a Legányi F. gyűjtötte ősmaradványok meghatározása útján vált lehetségessé. A képződmények "fiatalítás"-ának ezen első módját és mértékét 1937. és 1952. kötött Schréter Z. 25 000-es reambulációval igyekezett térképileg is rögzíteni. E munka végső szakasza azonban átszövődött azzal az 5000-es méretarányban végzett második újratérképezéssel, amelyet 1950-ben, az észak-magyarországi triász képződmények összehasonlításából levont következtetések alapján szerző indított meg. Ennek nyomán, a dél-bükki "karbon" palaösszlet s a Keleti-Bükk "ópaleozóos" eruptívumainak triászba sorolása, továbbá a bükki rétegszelvény egészének jelentős átformálása révén a Schréter Z. által kezdeményezett "fiatalítási irányzat" olyan kifejléshez jutott, amely a hegység korábban feltételezett szerkezeti bonyolultságának lényegesen egyszerűbb tektonikai képpel való fölcserélését teszi lehetővé.
A Bükk egész tömegének 5000-es újrafelvétele s az évtizedeken át összegyűlt kövületanyag revíziója még távol van a befejezéstől. Különösen a fiatalabb rétegtagok besorolása vagy finomrétegtani és hegységszerkezeti kérdések megoldása tekintetében várhatunk sokat a jövőtől. A jelenlegi rétegsorrend azonban az északi részek, valamint Répáshuta és Felsőtárkány környékének földtani térképezésével máris széleskörű alátámasztást nyert. E kulcsterületek rétegtani és kifejlődésbeli törvényszerűségei a hegység egészére kivetíthetőknek látszanak anélkül, hogy a részletmunkák folytatása esetén azok gyökeres megváltoztatásától kellene tartanunk. Elsősorban ez teszi lehetővé szerző számára, hogy eddigi eredményeink összefoglalását és az egész hegységre alkalmazását a földtani szakközönség elé tárja. Vissza