Előszó
Részlet a könyvből:
A sűrű közepén született, az erdő egyik rejtett zugában, amely nyitottnak látszott, holott minden oldalról lomb fedezte. Kicsi volt itt a hely, alig fért el az anyja mellett. Ott állt most, vékony lábain még meglehetősen ingadozva, homályos szeme, amellyel még nem is látott, ostobán nézett előre, a fejét lógatta, erősen reszketett, s még bódult volt egészen.
- Milyen szép gyerek! - kiáltott fel a szarka. Odacsalták a hörrenő nyögések, melyeket a fájdalom szaggatott elő az anyából. Ott ült a szarka az egyik ágon, a közelben, és felkiáltott:
- Milyen szép gyerek! - Választ nem kapott, de azért buzgón folytatta:
- Milyen csodálatos, hogy állni és járni is tud mindjárt! Milyen érdekes! Soha életemben nem láttam még ilyet. Persze, hiszen még olyan fiatal vagyok, alig egy éve szálltam ki a fészekből, mint bizonyára tudja ... Ilyen gyerek... ebben a pillanatban született, s máris megáll a lábán. Csakugyan csodálatos! És előkelő! Általában önöknél, őzeknél, minden olyan előkelő. És tud szaladni is mindjárt?
- Hát persze - felelte az anya halkan. - De megbocsát, ha nem tudok most önnel elbeszélgetni, sok a dolgom ... s amellett kissé bágyadt is vagyok.
- Kérem, nem zavarom tovább - szólt a szarka -, hiszen nekem sincs sok időm. De ilyesmit nem mindennap látni. Milyen körülményesen s üggyel-bajjal mennek nálunk az ilyen dolgok. Még megmoccanni se tudnak a gyerekek, ha kikeltek a tojásból, gyámoltalanul feküsznek a fészekben, ápolni kell őket, mondhatom, oly gondosan, hogy arról fogalma se lehet önnek. Milyen munka: etetni őket, mennyi gond: vigyázni rájuk. Kérem, gondolja csak el, milyen megerőltető a gyerekeknek eleséget hordani, s arra is ügyelni, hogy bajuk ne essék. Oly ügyefogyottak, ha nincs mellettük valaki. Nem igaz? És milyen sokáig kell várni, míg megmozdulnak végre. És pelyhesedni kezdenek. És kezdenek tisztességes madárformát ölteni!
Vissza 
