Edzés az öröklétre (dedikált, számozott példány)

Fülszöveg

Senki ne gondoljon a halálra, amikor kötetem címét elolvassa. Az az öröklét, amely edzésem tárgya - a költészet sajátja. A költészet örök, de ezért az öröklétért a költőnek külön-külön meg kel küzdeniük. Költőnek lenni - nem magánügy. Minden vers-szöveget edzésnek kell tekintetnünk ahhoz, hogy szellemi erőnlétünkkel hozzájárulhassunk a költészet fennmaradásához. A kihívás egyre nagyobb, az edzés egyre felelősségteljesebb. Nem igaz ugyanis, hogy a szellem ünnepei - vers, zene, kép, bármilyen igaz művészet, művészi mű - a globalizáció és integráció sodrásában olyannyira visszaszorulnak a magánélet szférájába, hogy nem is érdemes ezeket az ünnepeket megtartani. Ahogy tágul az emberi univerzum, úgy nőnek meg a költészet dimenziói (szárnyai) s röppen egyre közelebb a transzcendenciához, amit a hitvallók Istennek neveznek. A költészet (valamennyi magasrendű művészet) az olaj, amivel a Mindenség képére újrateremtett technikai civilizációnk kerekeit, mechanizmusait, ennek az egész számítógépes (s már nevét sem tudom milyen) elektronikus világunknak az eresztékeit megkenjük, rácseppentve működésben tartjuk - s azonnal megáll, ha kifogy az olaj.
Noha e kötet versei nem vallásos vallomások - egyszerre közvetítik a költészetben (művészetekben) és az Istenben való hitemet. Alaphangjuk csak látszatra lehangoló vagy tragikus - a költőt lényegében boldogság tölti el, ha személyes sorsának veszteségei, megpróbáltatásai árán még edzettebben szolgálhatja a költészet örökkévalóságát, ami az emberiség életkora. Vissza