A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
Előszó
2005 decemberében a Kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum a Magyar Írószövetséggel közösen pályázatot hirdetett eredeti mű megalkotására, amelynek valamilyen módon válaszolnia, reflektálnia kell...
Tovább
Előszó
2005 decemberében a Kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum a Magyar Írószövetséggel közösen pályázatot hirdetett eredeti mű megalkotására, amelynek valamilyen módon válaszolnia, reflektálnia kell Petőfi Világosságot! című versére. A pályaműveket kézírással is kérték, mert a manuszkriptek kiállítását és kiadását is tervezték. A beérkezett művekből négy kapott pályadíjat. A négy szponzor választotta ki a számára leginkább tetsző négy művet - nem állítottak dobogót lépcsőfokokkal, csak elismerték a négy leginkább sikerült teljesítményt.
2006-ban megismételték a pályázati felhívást, ezúttal A XIX. század költői volt a feladvány-vers. Mindkét évben a kiemelt díjazottak között szerepeltek az én munkáim is. Közreadásukat - nem lévén költő - nem elsősorban esztétikai szempontból érzem fontosnak, hanem azért, mert érzékelésem szerint a jelenkori magyar irodalomelméleti felfogás egyre távolodik mindattól, ami Petőfi műveit sokunk számára gondolkodásformálóvá, életmód-alakítóvá tette. Az én pályaműveim ezért nem elsősorban önálló költemények, hanem átgondolásai mindannak az értéknek, ami a mai érték-kánonból kikerült, válaszkeresések arra a "hogyan tovább?"-ra, amely kérdéseket Petőfi e két igen eltérő hangvételű és lelkületű versben többféleképpen tett fel, és igyekezett a maga számára megválaszolni - ez az első vers esetében a döbbent tanácstalanság és a szorongató félelem a tanácstalanság miatt, a második versben a határozott program meghirdetése, a közösségi költészet ars poeticájának megfogalmazása. A két vers keletkezése között mindössze két hónap telt el, és jellemzően a könnyen lelkesülő, majd ellobbanó költő hangulatainak hullámzására, a határozott, erős hangú vers a korábbi (1847. január), és ezt követi a két hónappal későbbi elbizonytalanodás, kétkedés a meghirdetett haladás lehetőségében (1847. március). (A két pályamunkát a keletkezés sorrendjében közöljük.)
Vissza
Fülszöveg
Petőfi két versére (Világosságot!; A XIX. század költői) közel kerülhettem egyrészt a felvilágosult és szenvedélyesen lázító rebellishez, másrészt a század legmélyebb filozófiai gondolatait magában őrlő és miattuk őrlődő, keserű bölcshöz. A két vers egymáshoz igen közeli időben keletkezett, előbb a forradalmi ars poetica, később a rettegő lemondás. Miből eredt ez a gyors váltás, volt-e konkrét kiváltó oka, ebben a munkában nem kutattam. Az első pályázat a bölcseleti mű volt, ebben megpróbáltam követni a költőt a kétségbeesés fokozatain a végső elborzadásig. A második a jól ismert programvers volt, amit "kötelező olvasmányként" sosem szerettem, most azonban megéreztem hihetetlen aktualitását az ars poetica ellenében ható erők dominanciája idején. Az aktualitás érvénye nemcsak máig hat, de visszamenőleg az egész magyar költészetre, amelynek vonatkozó sorait egymás mellé állítva hatalmas kórus szerveződik a közösségi költészet létjogosultságának felzendítésére.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.