Csigalépcső

Fülszöveg

Nehéz és ritkán hálás feladat a magunk művéről beszélni. Ha megkérnek rá, szívünk szerint azt válaszoljuk: faggassák helyettünk inkább a művet, beszél az majd magáért, ha van mit mondania. Hiszen az író megtette a dolgát azzal, hogy megírta - most már az olvasón a sor. Hadd kérjem hát a rokonszenvét.
Új regényemnek szüksége is van az olvasó segítő figyelmére, mert merész feladatra vállalkozik. Egy emberi érzés, vagy ha úgy tetszik: szenvedély történetét kivánja adni, azzal a kendőzetlen őszinteséggel, amit az olvasó joggal vár el az írótól s elsősorban őtőle, hiszen amióta irodalom az irodalom, legelső feladata, hogy az emberi dolgoknak hű tükre legyen. Amikor tehát az olvasó megismerkedik majd a vidékről Pestre helyezett Benkő Lajos történetével, házasságának válságával, bizonyára társadalmunk egy fájdalmasan időszerű kérdésére ismer benne; olyan emberi erkölcsi problémára, amelyről az utóbbi időben nem sokat beszéltünk, de amelyről - úgy érzem - nem lehet nem beszélni. S mert az író az emberi lélek mérnöke, nem a termelési folyamatoké, természetes, hogy ugyanakkor, amikor egy adott történetet igyekszik általános érvényűvé emelni, az általánosban fel akarja kutatni az egyedit, az egyénien jellegzetest is. És itt újra csak izgalmas erkölcsi problémára bukkan, amint végigkiséri, miként torzulhat el, tulajdon végletébe csapván, egy tiszta és nemes emberi érzés: az önmagunk iránt támasztott igényesség, s mint válhatik ezáltal erkölcsi buktatónkká.
Aki már könyvem hármas tagolásában is többet lát, mint puszta esetlegességet, és kitapogatja benne egy veszély felé sodródó, önmagával vívódó lélek drámájának felvonásait, az igen közel jár ahhoz, hogy megértse szándékomat. És ha a történet végére érvén, elgondolkozik, - nem dolgoztam hiába. Vissza