Fülszöveg
A XX. század közepe előtt egy esztendővel születettem, Erdély peremén, Érmihályfalván. Apám, néhai Molnár Lóránt református lelkész volt, majd - miután 1951-ben átjöttünk (menekültünk) Magyarországra - tanítói,később magyar-orosz szakos tanári oklevelet szerzett; 1957-ben a Győr melletti Kisbaráton iskolaigazgatóvá választották. Ereje teljében, 52 évesen, 1964-ben távozott örökre; haláláig humanistának és székelynek vallotta magát. Anyám, Molitorisz Klára debreceni görög családból származott; negyven esztendeig végezte - sokszor nagyon nehéz körülmények között - tanítónői, illetve szakfelügyelői munkáját. A szépirodalom, a versek szeretetére ők neveltek. (Istennek hála, hogy 71 éves anyám ma is őrzi szellemi frissességét, jó egészségét...) A győri Révai Gimnáziumban érettségiztem; két évig tartó képesítés nélküli tanításkodást követően 1974-ben vehettem kezembe tanítói oklevelemet, a győri Apáczai Csere János Tanítóképző főiskola elvégzése után. Azt hittem, "egyenesbe kerültem",...
Tovább
Fülszöveg
A XX. század közepe előtt egy esztendővel születettem, Erdély peremén, Érmihályfalván. Apám, néhai Molnár Lóránt református lelkész volt, majd - miután 1951-ben átjöttünk (menekültünk) Magyarországra - tanítói,később magyar-orosz szakos tanári oklevelet szerzett; 1957-ben a Győr melletti Kisbaráton iskolaigazgatóvá választották. Ereje teljében, 52 évesen, 1964-ben távozott örökre; haláláig humanistának és székelynek vallotta magát. Anyám, Molitorisz Klára debreceni görög családból származott; negyven esztendeig végezte - sokszor nagyon nehéz körülmények között - tanítónői, illetve szakfelügyelői munkáját. A szépirodalom, a versek szeretetére ők neveltek. (Istennek hála, hogy 71 éves anyám ma is őrzi szellemi frissességét, jó egészségét...) A győri Révai Gimnáziumban érettségiztem; két évig tartó képesítés nélküli tanításkodást követően 1974-ben vehettem kezembe tanítói oklevelemet, a győri Apáczai Csere János Tanítóképző főiskola elvégzése után. Azt hittem, "egyenesbe kerültem", ámde a sors ide-oda sodort: újságíró voltam a következő lapoknál: Kisalföld, Rába, Nógrád, Pest Megyei Hírlap, Vasvármegye, Pápai Hírlap. Nevelőtanárként dolgoztam a tiszadobi állami gyermekvárosban, a vasadi tanyai diákotthonban, a győri 400. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet kollégiumában. Kisegítő osztályt tanítottam Gyömörén, napközis csoportot vezettem Gecse-Gyarmaton, Győrasszonyfán; rövid ideig a töltéstavai általános iskolaigazgatóhelyettes is voltam... Az újságíró oklevelet 1978-ban szereztem meg. Verseim, gyermekverseim, tárca novelláim, műfordításaim 1971 és 1980 között folyamatosan jelentek meg, - főleg vidéki lapokban, folyóiratokban. Alapító tagja voltam a hetvenes évek első felében Győrött a működő Kassák Művészeti Kollégiumnak. A hallgatás, a csönd évei után 1988-tól publikálhattam ismét; ehhez dr. Varga Gábor, a győri kórház egyik főorvosa, Kun Anna, a fővárosi "Klubhíradó" című folyóirat olvasószerkesztője, s Varga Lajos, a Kisalföld napilap kultúrális szerkesztője segített hozzá...
nagy álmom - talán közeli valóság? - hogy valamiképpen egy magán könyvkiadót, illetve szépirodalmi folyóiratot "hozhassak létre Győrött, vagy Pápán... Sokszor vádoltak azzal, hogy afféle "Don Quijote" vagyok; azt hiszem, sok "Don Quijote"-féle ember kellene... Dantét citálva, túl vagyok az emberi élet útjának felén, s talán nincs sok időm hátra; de bízom benne, hogy lesz még mondanivalóm...
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal