Diákélet Pannóniában

Előszó

Volt egyszer egy kollégium. Amikor épült, 1929-ban, a város peremén magasodtak falai. Azóta a város túlnőtte. Történetében fél évszázad viharai, mélypontjai, felemelkedése. Volt szalézi rendház és tanoncotthon, népi kollégium, diákotthon. 1960-tól Táncsics Kollégium diákjait fogadták falai között. Mire e sorok az olvasó kezébe kerülnek, de legalábbis az új tanévben előd-utódaink, a szalézi atyák - negyvenéves kényszerű szünet után - tulajdonunk, régi falaik között ismét a rendalapító Don Bosco szellemében nevelhetik növendékeiket. Volt egyszer egy kollégium... Bízom benne, hogy lesz is egy kollégium valahol, lesz folytatása annak a munkának, amit a Táncsics Kollégium diákjai, tanárai végeztek.
Erről a munkáról szól könyvünk, amelyik nem akar több lenni, mint amit alcímében is jelez: egy fiktív tanévből életképek, arcképvázlatok, események krónikája, a kollégium mikrovilágának derűs elbeszélése. A krünikás azonban nem elégszik meg egy adott időszak képbe-szóba merevítésével, hanem kiemeli azt, amit értéknek tart, ami a jövő kollégiumában is folytatható. Ez pedig a kollégium kultúraközvetítő, nemzeti értékeket és érzéseket ápoló-fenntartó tevékenysége. A címlap rajza -a korhadt ágaitól megszabadított, de életerős ágakat is növesztő fa - mintha a mi helyzetünket szimbolizálná. Mögöttünk múltunk zsákutcába vezető kiürült eszméinek beton bizonysága, előttünk kétely-kerítések. Barota Mihály - akiről a kedves olvasó a kötet végén többet is megtudhat - nem irodalmi babérokra tört, tollát inkább a pedagógia Erosza vezette. Sorai optimizmust sugároznak. Kimondatlanul kimondva azt, hogy nevelésre, tanításra rendeltettünk, hogy ne féljünk, a kétely-kerítések áttörhetők: lehet folytatás. Az arcképvázlatokban rólunk, nevelőkről is szól: csak a jobbik oldalunkat rajzolja meg. Emberi gyengéink, kudarcaink, megtorpanásaink homályban maradtak, de szerzőnk a fiktív tanév minden eseményében csak a jót, az előremutató ragadta meg. Vissza