Bartók egynemű kórusaink előadásáról

Előszó

Tíz esztendő múlt el Bartók Béla halála óta. Úgy érezzük, ezalatt a tíz esztendő alatt nagyon kevés történt annak érdekében, hogy életműve hozzá méltó helyet töltsön be a magyar zenei életben. Nemcsak az ő emlékének vagyunk adósai ezért, hanem annak a sok ezer zenehallgatónak is, aki emiatt nem kerülhetett közel magával ragadó művészetéhez. E kettős adósság törlesztéséhez kívánunk munkánkkal hozzájárulni. Az egynemű karok megismerése - azt gondoljuk - segíthet feloldani a Bartók-zenével szemben ma is gyakran tapasztalható ellenállást. Számos olyan bartóki vonást találunk ezekben a kis remekművekben, amelyek a mester zenekari- és más hangszeres kompozícióiban hatványozott méretekben jelentkeznek. A szöveg közelebb hozza, megérteti a szokatlan hangzásokat, s a kórusokat ismerő hallgató feltehetően Bartók szöveg nélküli, kiélezettebb eszközöket használó műveiben is felismeri majd a hasonló kifejezési formákat és gyönyörködni tud bennük. Ezért próbáljuk itt átadni e kórusművekkel kapcsolatos élményeinket azoknak a karvezetőknek és iskolai énektanároknak, akik eddig az intonációs- és betanítási nehézségek miatt tartózkodtak előadásuktól. Szeretnénk megmutatni e művek páratlanul gazdag, sokszínű, széles érzelmi skálájú világát; felhívni a figyelmet rejtett szépségeikre, kedvet ébreszteni megismerésükhöz, előadásukhoz. A betanítás nehézségeinek legyőzésében az egyes ismertetések végén található jegyzetekkel kívánjuk segíteni a karvezetőt. A huszonhét mű között egy népdalfeldolgozás sincs - bár nagy többségük népdalszöveg felhasználásával készült, - valamennyi Bartók egyéni invenciója. Ahogy Bartók a közösség-alkotta szövegekben egyéni gondolatait ismeri fel, úgy áramlik vissza az egyéni köntösbe öltöztetett mondanivaló a közösséghez, s így válik műve olyan egyetemes érvényű remekké, amelyben az egyén és közösség egyaránt felismerheti önmagát. A huszonhét egynemű kórus nem alkot ciklust. Mindegyike önálló, zárt alkotás. Vissza