Baudelaire és az uj magyar lira

Előszó

A XIX. század elejétől kezdődően Franciaországon egyre növekvő pesszimizmus lett úrrá, mely új irodalmi mozgalom megindítója lett. Hatása alatt mindinkább elterjedt az a meggyőződés, hogy a francia lélek beteg. A költőt és a gondolkodót egyformán foglalkoztatja a hanyatlás problémája. Renan mondását idézik: "La France se meurt, ne troublez pas son agonie." A német, az örök francia-ellenség nem egyedül hitte, maguk a franciák is dermedt rémülettel úgy érezték, hogy a latin fajok kimerültek és a friss, erőteljes német s szláv fajoké a jövendő. Ez a szellem sugallta Péladan regényciklusát, mely La décadence latine címen jelent meg.
A dekadencia jelentését sokan és sokféleképen értelmezték. Akadtak olyanok, akik lelki megjelenési formának, lelki alkatnak, valamilyen eredendő lelki gyengeségnek gondolták. Eszerint a dekadencia beteges passzivitás, amely minden ellenállásra képtelenné tesz, örök vágyálom egy teljes élet után, melyért harcolni azonban képtelen a "dekadens" ember és ezért léte kis örömökre és hangulatokra töredezik széjjel. - A dekadencia tulajdonképen azt a költészetet jelölte, mely a francia irodalomban körülbelül 70-80 évvel ezelőtt élte virágkorát, s amely mintegy visszahatásképen keletkezett az előző korszak irodalmi divatjával szemben. A parnasszista költők lírája minden szubjektivitást kizáró, személytelenséget követelő elméletüknek megfelelően szürke hétköznapisággá, túlságosan józan tudatosságúvá merevedett s lassan a formai szabatosság, az aprólékosságig menő művészi, de hamisan csengő, mesterkélt finomkodás kultuszába merült el... Vissza