Magister Aloysius MDXXV. évi nürnbergi útja I.

Előszó

Komárom, 1525. máj. 23. kedd.
Amice mi carissime, Auguste!

Minden bevált, ahogyan megterveztem. Mikor tőletek tegnap este Logodon elbúcsúztam, néhány perc múlva már a budavárbeli Szombatkapunál voltam, melyen át bebocsátottak a várba. Mikor az Ötvös-utcából kiértem, a dominikánusok temploma táján Adriaen Willaert, az udvari karmester jött velem szembe. Elmondta, hogy ez az estéje szabad, mert a király meg az egész udvar is rosszkedvű a rákosmezei dolgok miatt. Sokat ugyan a derék hollandus nem tudott a mi országos ügyeinkről és igy inkább zenéről beszélgettünk. El is mondotta nekem néhány élményét római és ferrarai idejéből. Közben a királyi palotához értünk és ott a nagy árok előtt, belemelegedve a zenébe, a contrapunctus szabályai szerint elkezdtünk hangosan énekelni. Jó idő múlva az egyik kapuőr megjelent a felvonó hid tornyában. Megkérdeztem, vájjon a mi énekünk vonzotta-e őt oda? De ő azt mondta: úgy hitte, hogy a rabok jajgatnak fönt a Csonkatoronyban. Kérésemre leeresztette a hidat; én elbúcsúztam Willaerttól és felkerestem a könyvtárt, hogy ott várjam be a reggelt.
Egy ideig jegyzeteket készitettem magamnak Martianus Capella encyklopaediájából, de éjfél felé megjelent Menyhért Miklós mester. Azt mondta, hogy nem akar zavarni: csak kimegy a déli erkélyre, hogy onnan a csillagokat vizsgálgassa; azonban nem ment ki, hanem végefogyhatatlan beszédével untatott. Vissza