Bazsi község mai névanyagának vizsgálata

Előszó

Milyen magától értetődő természetességgel élünk az emberi létezés egyik legcsodálatosabb képződményével, a nyelvvel, amikor gondolatainkat másokkal megosztjuk vagy érzelmeinket jelezzük embertársainknak. Aligha jut eszünkbe, hogy maga a nyelvhasználat egész lelki habitusunk jellemzője, szellemi és morális állapotunk fokmérője is egyben. Pedig az ember elválaszthatatlan a nyelvtől, tehát az önmegvalósítás nélkülözhetetlen eszköze; olyannyira, hogy az egyén általa tartozik a közösségbe, az anyanyelv köteléke füzi a nemzetéhez és ezen belül a társadalomhoz. Müvelni, fejleszteni, állandóan pallérozni ezért is kötelességünk, hiszen az egyéni érdeken túl a tisztasága, gazdasága már közügy.
Amikor a nyelv és az egyes ember szellemi vagy morális állapotának összefüggésére utaltam, nemcsak a műveltség közhasználatú jelentésére gondoltam. A tudás, a világismeret sokkal bonyolultabb annál, hogysem az értelmiségiekével azonosíthatnánk csak. A nép, egy-egy sajátos népcsoport, kis közösség intelligenciája más módon mérhető és értékelhető, mint az előbbi. Éppen a nyelv, e történelmi képződmény tükrében elsősorban. Micsoda gazdagság - lelki értelemben is - és milyen sajátos és szigorú erkölcs halmozódott föl, illetve sugárzik egy-egy tájegység, arra történelmileg jellemző népi nyelvében, a még érzékelhető nyelvjárásokban! Évszázadok sűrűsödnek a szájról-szájra hagyományozódott fogalmakban, s még az akcentusokban is kemény logika, szigorú törvények világítanak a múltra, a nép hajdani életére. A nyelvtudomány valóságos kincsesbányaként aknázza ki napjainkban is nemzeti múltunk megismerése érdekében a nyelvben rejlő sajátosságokat, a megőrzött emlékeket, kalandregények izgalmát kínálva egyik-másik nyelvtörténeti kérdésekkel foglalkozó s azokat a laikusnak is közérthetően föltáró tanulmány. Így a nemzeti tudatot is erősíti a hasznos nyelvművelés mellett. Vissza