BBC History 2019. február

Előszó

Részlet:
...a megbékélés esélyeiről
Hogy mennyire gyógyultak be a múlt sebei a már tudj' isten hányadik nemzedék tudatában, azon el lehet gondolkodni az évtizedeken át a történelmi megbékélés példaképeként emlegetett Elesettek Völgye újranyitott történelemkönyvének kapcsán. Úgy tűnik, az elásottnak mondott csatabárdokat jobbára vékonyka hant fedi, amely alól a politikai viharok nyomán könnyen előbukkan az egykor véráztatta fegyver (lásd cikkünket a 11. oldalon).
A spanyol polgárháború fegyverzaja még csak nyolcvan éve ült el, no de mit szóljunk ahhoz, hogy az amerikai polgárháború küzdőfelei már több mint másfél évszázada tették le a fegyvert, és még mindig kísért a múlt?! A legutóbbi elnökválasztás óta garmadával jelennek meg könyvek és cikkek, amelyek Amerika hosszú-hosszú ideje nem tapasztalt megosztottságát nem kisrészt a polgárháború örökségében találják meg. Az amerikaiak egyik része vallja, hogy az Észak győzelme utáni nagy társadalomátalakítás, az új alkotmányos rend a függetlenségi háború után egy újabb forradalom volt, másik része ma is úgy véli, hogy az unionisták hatalmi hegemóniájuk érdekében háborúztak a legitim déli konföderációval. Hadd idézzek egy minapi tanulmányból: "Míg az első forradalomnak van egy többé-kevésbé közmegegyezésen alapuló narratívája, addig a másodiknak - a polgárháborúnak és végjátékának - nincsen. Az 1860-as évek legyőzött lázadói - az 1770-es évek lojalistáival ellentétben - nemcsak jelen vannak a mai amerikai közéletben, hanem még a háború megítélését is át tudták alakítani. Mindez a fehér északiakkal egyetértésben zajlott, míg az afroamerikaiakat hátrányosan érintette. A háborút, amely a rabszolgaság miatt tört ki, majd annak eltörlésével végződött, a fehér amerikaiak nemes küzdelmének állították be az Unió örökös uralmával szemben. A vesztesek második polgárháború megítélését formáló erejét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a közvélekedés egyáltalán nem tartja forradalomnak." Vissza