Beatrice

Előszó

Részlet a könyvből:

"»Ugyan ki is szeretne téged?« A házbeliek és a jóismerősök unos-untalan ezt mondogatták neki, már kislánykora óta, valahányszor csak beszéltek vele. Ugyan ki is szeretne téged? Pedig nem volt más kislány, aki jobban kívánta volna az édesapa és az édesanya csókját és simogatását, mint ő, senki sem fogadta bensőségesebb érzékenységgel a figyelem és a szeretet legkisebb jelét is. Miért is történt hát, hogy mikor elébük akart futni s a nyakukba akart ugrani, lába a földbe gyökerezett s még arra is képtelen volt, hogy csókra tartsa oda arcát? Miért volt merevsége, ellenkezése és visszautasítása annál erősebb, minél nagyobb szeretettel közeledtek hozzá? »Senki sem fog szeretni: édesapád és édesanyád még így is szeretnek, de a többiek? A szeretet szeretetet kíván cserébe. Téged csak úgy fognak szeretni, ahogy olyasvalamit lehet, ami kőből van.« Ő válaszul sírni szeretett volna. Mit nem adott volna érte e pillanatokban, ha sírni tud! Mennyire szenvedett, valahányszor így felhánytorgatták neki, hogy nincs szíve, hiszen érezte, hogy meg akar hasadni. De az idegei erősek voltak, a szeme száraz, sőt szikkadt, szinte fájt, annyira égett. Az ajka alighogy megremegett, a száján keményebb lett a vonás és büszkeségről beszélt. »Öklömnyi csak és máris csupa gőg«, mondta Corinna néni, aki minden este papírba csomagolta az ételmaradékot és elvitte a Piazza d'Azeglio kertjébe, a macskáknak..." Vissza