Bécsi levelek

Előszó

Mielőtt az emigrációból hazaérkeztem, azt hittem, hogy az 1920/21-ben a Horthy-rezsim ellen polemizáló írásaim majd valamikor összegyűjtött és tudja jó ég mikor kiadandó műveim egyik köteteként fognak megjelenni s világért eszembe nem jutott volna, hogy aktuálisak is lehetnének. Mióta itthon vagyok, látom, hogy azok. Talán olvasóim egy része is látni fogja, de arra kell számítanom, hogy nagy része nem fogja és nem akarja látni.
És mégis úgy van.
Mikor a második világháború elérte Magyarország területét, föl lehetett tételezni, hogy hazánkban nagyarányú okosodási folyamat indul meg s honfitársaim, égő faluk és városok fényénél, belátják, hogy a mult körül valami hiba van és - Deák Ferenc szerint - a mellényt, amelyről kiderült, hogy rosszul van begombolva, újra kell gombolni. De az okosodási folyamat nem volt olyan általános, amilyennek lennie kellett volna s amennyiben elindult, nagyon hamar elakadt. Kiderült, hogy csak a munkásság és az értelmiség egy meglehetősen vékony rétege tudják vagy érzik, hogy miről van szó s hajlandók belemenni abba, hogy a magyar életet alapjából újjá kell építeni, nemcsak téglailag, hanem elmeileg is.
Ellenben a többi rétegek, mihelyt észrevették, hogy nincs vagy alig van megtorlás a mult bűneiért (mert az ország új gazdái az újjáépítéssel szeretnének foglalkozni), azonnal elkezdték jobban szemügyre venni a történelem óramutatóját, nem lehetne-e beleakaszkodni és megpróbálni a visszahúzását, oda, ahol 1938/39 körül álldogált. Egypár hónapi megfigyelés után arra a téves véleményre jutottak, hogy igenis lehet. Vissza