Hogyan lettem senki?

Fülszöveg

Békés Italának - mint tudjuk, nincs kora. Elképzelni se tudom, hogy volt idő, amikor ő már itt volt, és én még nem éltem, lesz, amikor már elmentem, és ő Itt maradt, és gond nélkül lemegy spárgába a sírom felett. Megteszi, nemcsak azért, mert kiapadhatatlan a fantáziája, hanem azért is, mert azt csinál magával, amit akar.
Ez nem csupán testi, de főleg szellemi kérdés. Előbb tudta, mi az abszurd és a groteszk és Grotowski és Artaud és a pantomim, mielőtt mindezek divatba jöttek. Mi a hiteles, valódi színjátszás, amikor a szakma nagy része már elfelejtette.
Békés Italának az én meglátásom szerint egyetlen szellemi rokona van a művészet történetében, és ez Charlie Chaplin. Az ő számára volt mindegy, hogy tragédia vagy komédia, bohóctréfa vagy szomorújáték, tánc, mozgás, zene, szó, ő volt az, aki a legtébolyultabb ötletét is hitelesíteni tudta. A leghitelesebben eljátszott hétköznapi pillanatok mögött is fel tudta villantani az esztelen őrületet.
Nem maradt ránk egyetlen filmkockája sem, amelyben ne lenne hiteles. Abban is hasonlítanak, hogy mindkettőjükben ott él az író, a rendezd, a tervező, vagyis a totalitás.
Igazán sikeres az ilyen színész akkor lehet, ha mindent maga csinál. Ez az elképesztő túlbőség egyszerre áldás és nagy nehézség: különcnek tartjuk az ilyen művészeket, s nagy ritkán döbbenünk rá, hogy ők tényleg mindent meg tudnak csinálni.
És amikor azt mondom, hogy Itala kortalan, azt értem alatta: viszonya van az Örökkel, és nem hajlandó sem pénzért, hatalomért, sikerért föladni az igazságot.
Addig jó nekünk, amíg az ilyen művészek köztünk vannak. Vissza