Előszó
Részlet a tartalomból:
A terasz legszélén ült, ott, ahol a korlát alatt már kezdődik a föveny, és lejt szelíden, egészen a tengerig. A vizet nem látta innét a sötétben, de hallotta a hullámok...
Tovább
Előszó
Részlet a tartalomból:
A terasz legszélén ült, ott, ahol a korlát alatt már kezdődik a föveny, és lejt szelíden, egészen a tengerig. A vizet nem látta innét a sötétben, de hallotta a hullámok moraját, és látta a napernyők fehérebb foltjait lent a strandon.
Mögötte az étteremben szólt a zene - mindig ugyanaz a lemezoldal, mert a másik fele csupa ragacs volt valami zsíros anyagtól: Szalonikiről énekelt egy kásás férfihang. Nem is volt ez igazi étterem, inkább kocsma, kisvendéglő, tánchelyiség egyszerre.
De itt a kempingben étteremnek hívták, ezért ők is megmaradtak emellett. Minden asztal foglalt volt körülötte, nyaralók, helybéliek vacsoráztak, ittak, némelyek táncoltak a buzuki hangjaira, részegek borogatták a székeket, vagy, mint a mellette levő asztalnál, szkanderoztak kivörösödött arccal.
Már egy hete voltak itt Bulgáriában. Négyen jöttek barátok hátizsákkal, sátorral. A repülő Burgaszban tette le őket, beültek egy taxiba, kézzel-lábbal elmagyarázták a sofőrnek, hogy vigye őket egy tengerparti kempingbe, és itt kötöttek ki.
„Elég unalmas hely. Azt mondják, az egész tengerparton a legjobb Albena. Jobb, mint az Aranyhomok Várnánál. Csak persze sokkal drágább is." Szemét erőltetve fürkészte a közeli kisváros, Szozopol fényeit. „Oda kellett volna bemenni. Bár ha netán ott ragadok, még jobban kifosztják a sátrat."...
Vissza