Ali Baba és a negyven rabló

Előszó

Részlet a könyvből:

Élt Perzsia egyik városában két testvér, az egyiknek Kazim, a másiknak Ali Baba volt a neve. Kazim gazdag nőt vett feleségül, aki boltot, nagy árúraktárt és sok földbirtokot örökölt a szüleitől, úgy, hogy Kazim a város leggazdagabb emberei közé tartozott. Ellenben Ali Baba szegény nőt vett feleségül és szegényesen is élt. Azzal szerezte meg mindennapiját, hogy fát vágott a közeli erdőben, ezt szamarain a városba vitte és ott eladta.
Történt egyszer, hogy Ali Baba, amikor az erdőben fát vágott, a közelben nagy porfelleget látott felemelkedni, amely mind közelebb és közelebb gomolygott ahhoz a helyhez, ahol ő dolgozott. Nemsokára egy lovascsapat bontakozott ki a porfelhőből, s mert attól félt, hogy ezek a lovasok rablók, sorsukra bízta a szamarait, ő maga pedig fára mászott, amelynek sűrű, lombos ágai között kényelmesen elrejtőzhetett. A fa egy sziklahegy tövében állott, amely magasabb volt a fánál és oly meredek, hogy arra semmiképen sem lehetett feljutni. A lovasok csupa nagy, felfegyverkezett emberek voltak. Ali Baba megszámolta őket: éppen negyvenen voltak s most már nem is kételkedett abban, hogy ezek rablók. Valóban, azok is voltak, de ezt a környéket nem háborgatták, jó messzire űzték a mesterségüket, itt csak össze-összegyűltek. A szikla tövében megállottak, lovaikat lekantározták, abrakos tarisznyát húztak a fejükbe, aztán letették a földre útitarisznyájukat. Ezek a tarisznyák oly nehéznek látszottak, hogy Ali Baba azt hitte, arany és ezüst van bennük, semmi más.
A rablókapitány most a sziklához közeledett, amely éppen amellett a fa mellett emelkedett az égnek, amelyen Ali Baba rejtőzködött s miután néhány bokron átalgázolt, így szólt: „Szézám, nyilj ki!" Vissza