Új Pedagógiai Szemle 2003. július-augusztus

Előszó

Bizonyára sokan emlékeznek arra, amikor a nyolcvanas évek közepén az iskolákban megjelentek az első számítógépek, a Commodore-ok, ZX Spectrumok és a magyar gyártású HT-k. Ezek az első kis teljesítményű gépek vitték el az iskola világába az informatikai forradalom hírét, üzenetét. Felvillantották diákok - és tegyük hozzá, az érdeklődő, nem informatikát tanító tanárok - előtt mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a Neumann Galaxis már akkor is felkínált a hétköznapi ember számára. Ezért is fogadtam értetlenül az akkori számítástechnika-tananyagok zömét. Hiszen a számítógép nyújtotta lehetőségek együttes felfedezése helyett a hardver részeit, a gépek működését s ennek betetőzéseként különböző programnyelveket (többek között a sokat emlegetett BASIC-et) oktattak a gyerekeknek. Akkor biztosra vettem, hogy ez annak a gyakorlatnak az öröksége, amikor az iskolákban számítógép nélkül oktattak számítástechnikát, az informatika gyakorlatorientált világával tankönyvből ismerkedtek a diákok, s csak egy-egy nagyobb vállalati számítóközpontban tett látogatás alkalmával - távolról - szemlélhették meg a tanulás tárgyát, a számítógépet. Úgy tűnik - bár egyre csökkenő mértékben -, ez az örökség mindmáig kísért az informatikaoktatásban. Kétségtelen, hogy a fejlesztők a tantervek terén óriási lépéseket tettek meg két évtized alatt. A 2002 végén közzétett NAT-tervezet egy olyan modern, az információs társadalom világának igényeihez alkalmazkodó tananyagra tett javaslatot, amely a számítástechnika mindennapi alkalmazását, az információszerzés és -rendszerezés megtanulását állítja a tanítás középpontjába, ezért is kapcsolja össze az informatikát a könyvtárhasználatra vonatkozó ismeretek oktatásával. A 2000-ben készült kerettanterv is az alkalmazói szemléletet helyezte előtérbe, s az informatika tantárgy oktatására szánt rendkívül szűk időkereteket a kereszttantervi szemlélet erősítésével próbálta - meglehetősen eredménytelenül - kompenzálni. A gondok a mindennapi iskolai gyakorlat szintjén jelentkeznek. Egy nemrégiben készült nemzetközi összehasonlító vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a magyar iskolák számítógép-ellátottsága - minden erre irányuló kormányzati erőfeszítés ellenére - elmarad a nemzetközi átlagtól. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy számos olyan iskola létezik, ahol egy gép előtt jó néhány gyerek kuporog. A számítógéppel végzett önálló információkeresés, a különböző tantárgyi témák feldolgozását segítő önálló internetes kutatás aligha képzelhető el ilyen feltételek között. Mint minden téren, az informatika terén is nagyon vegyes képet mutat a tényleges iskolai gyakorlat. Léteznek kis falusi iskolák, ahol a teleház és az iskola együttműködése révén nagyon jó feltételek között, modern szemlélettel taníthatnak a pedagógusok, de létezik számos olyan kistelepülési iskola, ahol az internet elérhetetlen álom, s jó esetben egy-két leselejtezett 486-os számítógép áll a 20-30 gyereknyi intézmény rendelkezésére. A korszerű informatikatanítási szemlélet terjedésének legfőbb gátja azonban nemcsak és nem is elsősorban az eszközök hiánya, hanem a pedagógusok lehetőségeinek a korlátozottsága. Az informatika mindaddig "egy" tantárgy lesz a sok között, amíg a biológiát, a kémiát, a történelmet vagy az idegen nyelvet tanító tanároknak nincs igazán módjuk megismerni a világháló - szakmájukhoz, illetve általában a mindennapi élethez, a kultúrához kapcsolódó - megannyi tartalmát. S ehhez nemcsak az kell, hogy az iskolai számítógéptermekben a gépek normális sebességgel kapcsolódjanak egy jól működő internethálózathoz, hanem szükség van arra is, hogy a pedagógus az iskolában és otthon is egyaránt használhassa a számítógépet, és az e-mail, valamint az interneten való tájékozódás, információkeresés épüljön be az életmódjába, a kultúrájába. Legyen ideje s igénye a szaktárgyával, illetve általában az oktatással foglalkozó honlapok folyamatos olvasásához, akarjon és tudjon feliratkozni azokra a levelezési listákra, amelyek segítségével módja van az őt érdeklő könyvekről, elektronikus publikációkról, multimédiás eszközökről tájékozódni. S persze az is fontos feltétel, hogy legyenek magyar nyelven elérhető digitális tartalmak, amelyek jól felhasználhatóak a különböző tárgyak tanításában. Az információs társadalom szociológiájával foglalkozók közül jó ideje többen figyelmeztetnek arra, hogy amennyiben az informatikai eszközök magas szintű alkalmazása egy szűk elit privilégiuma marad, akkor kísért annak a veszélye, hogy információs társadalom helyett az informatikusok társadalma alakul ki. Ez a negatív jövőkép iskoláink egy részében létező valóság ma. Ugyanis elsősorban az informatikát tanító tanárok rendelkeznek az információs társadalomban szükséges tudással, és a többi tanár tőlük várja, hogy megtanítsák nekik az informatika igazi célját, értelmét, az információgyűjtést, -kezelést, -rendszerezést. Amíg az iskola tanulási környezetét nem szövi át az informatika, amíg nem válik természetessé az, hogy a földrajztanár egy-egy ország tanításakor olyan feladatokat is ad, amelyek az adott ország internetes honlapjain való kutatással oldhatóak meg, vagy az irodalomtanár egy-egy író munkássága kapcsán a legjellemzőbb művek megismertetésén túl nem adja meg feladatként, hogy a diákok térképezzék fel, hogy a szerzőnek milyen egyéb művei olvashatóak a Neumann-ház vagy a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalain. Lehet, hogy ma mindez álomvilág - egyébként nem az, sok helyen igenis létező iskolai valóság -, de e nélkül az informatika nem válik életmódot, gondolkodást meghatározó emberi szemléletté, nem valósul meg az információs társadalom, és csak a kiváltságosok hatalmi eszközeként funkcionál az az eszköztár, amellyel egyébként mindenkinek rendelkeznie kellene. Vissza