Pusztafalutól Karcsáig

Előszó

Örömmel adjuk táncosaink kezébe Pusztafalun, Füzérkajatán és Karcsán gyűjtött legszebb táncainkat és e táncok feldolgozását tartalmazó könyvet. Olyan értékkel gyarapodik ezzel táncirodalmunk, amely (ha táncosaink helyesen és szívvel használják fel) néptánckultúránk további gazdagodását segíti elő.
Általában nem könnyű feladat könyvből táncot tanulni. Nehéz elérni, hogy a betűk, szavak, gondolatok (itt most nem a táncok leírására gondolok) kifejezzék azt az élményt, amit az eleven tánc látása például gyűjtés közben ád. Pedig ez az élmény kell a tánc megismeréséhez, ahhoz, hogy a táncok átvétele ne pusztán formai legyen. Molnár István tanulmánya megkönnyíti ezt a feladatot.. Néptáncaink egyik kitűnő ismerője nemcsak a táncokon, de a leírásokon keresztül is közel hozza olvasóihoz Pusztafalut, Karcsát. Ennek a vidéknek, a tájnak a leírása olyan eleven, hogy szinte magunk előtt látjuk a völgyben fekvő Pusztafalut, a karcsai tavat, a Rednek forrást'és az egész szép, nyugodt tájat. Megtudjuk azt is, hogy az ötéves terv kutat , ásat és lesz a falunak vize, hogy az ötéves terv villanyt gyújt, hogy a terv vasutat ad (mert hiszen nem a táj az, amely elsősorban meghatározza az emberek életét, fejlődését).
Hozzásegít ez a könyv ahhoz, hogy néptánc-hagyományaink egy részével közelebbről megismerkedhessünk. Alaposan megismerni néptáncainkat; alaposan megismerni néphagyományainkat; ez döntő kérdése a fejlődésnek és ez a szocialista kultúra építésével elválaszthatatlanul összefügg.
Révai elvtárs az 1951. évi falusi kultúrverseny értékelésekor a következőket mondottá: «Ezektől a falusi, paraszti csoportoktól népművészeti stílust lehetett tanulni. Meg lehetett tanulni újra, hogyan kell népdalt énekelni, hogyan kell népi táncot járni olyan stílusban, amilyet az a tánc vagy ének megkövetel. A kongresszuson azt hangsúlyoztuk, hogy a munkásosztály feladata: kultúrát vinni a faluba. Ez természetesen igaz továbbra is, ma is ez a legfontosabb. De ez nem egyoldalú folyamat, hanem igenis, a parasztságtól is lehet és kell tanulni a kultúra területén, sőt nem utolsósorban a kultúra területén. A népdal, a népi tánc az az ajándék, az a hozzájárulás, amelyet a parasztság ad új, születendőben lévő szocialista kultúránknak. Ez egyik alapja ennek a kultúrának.»
Az a megállapítás, hogy tanulnunk kell a falutól, a parasztságtól - elsősorban népművészeti stílust semmiképpen sem jelentheti és nem is jelenti azt, hogy pontosan le kell másolni a paraszti táncot, semmiképpen sem jelenthet utánzást. (Pedig sajnos erre találhatunk a gyakorlatban példát.) Ha ezen az úton járunk, nem juthatunk előre.
A népművészet megismerése nem öncél. Azért kell alaposan megismerni, hogy nyelvén mai életünk, szép valóságát fejezhessük ki. Nem kívánhatjuk és nem is kívánjuk üzemi táncosainktól, diáktáncosainktól, hogy úgy sajátítsák el á falu nagyszerű kincsét, hogy táncaikban paraszti előadásmódot valósítsanak meg és külsőségesen paraszti magatartást erőszakoljanak magukra.
Azt kívánjuk üzemi és diáktáncosainktól, hogy saját egyéniségükön, saját táncaikon keresztül mutassák meg a mai ifjúságot. Nyilván az ő egyéniségük nem lehet azonos például a karcsai paraszt-fiatalok egyéniségével, hiszen más körülmények között élnek. Molnár István bevezetőjében így ír erről: «Azok az emberek, akiknek munkakörülményei és más életalakító körülményei eltérnek az eredeti néptáncot előidéző és kialakító körülményéktől, ne akarják leutánozni a paraszt-emberek egyéniségét, azt az egyéniséget, amely sajátos körülmények folytán alakult ilyenné...». Vissza