Erdély középkori harangjai és bronz keresztelőmedencéi

Előszó

Régi harangjaink kutatása a medievisztika külön, sőt különleges fejezete. Különlegessé teszi, hogy a vizsgálat tárgya nehezen, esetenként csak rendkívüli erőfeszítéssel közelíthető meg és dokumentálható a tudomány számára, de különleges maga az eredmény is, amennyiben igen nagy mennyiségű, kiemelkedő műgonddal megformált, felirattani és egyháztörténeti szempontból egyaránt jelentős emlékanyagot tesz közkinccsé, a harangokon található különféle díszek, reliefek és medaillonok a művészettörténeti kutatás váratlan nyereségét jelentik, a technikai és hangtani elemzések fontossága pedig önmagáért beszél. Jelentőségüket érzékelteti, hogy ezek az igényes és költséges tárgyak a művesség legmagasabb szintjét képviselik, amit egy falusi vagy mezővárosi közösség a középkorban még elérhetett. Mivel a bronzöntés rendszerint a templomépítés vagy bővítés záróaktusa volt, a középkori harangok és keresztelőkutak építéstörténeti forrásként is figyelemre méltóak.
A harangok díszítményeivel kapcsolatban már előljáróban hangsúlyoznunk kell, hogy számottevő részük nem sematikusan kidolgozott tucatdísz, hanem konkrét és nemes anyagú, egyház vagy világi ötvösmunka lenyomata, olyan rendkívüli tárgyaké tehát, melyeknek eredetije - éppen nemesfém anyaga miatt - általában már a középkor folyamán megsemmisült. E ritka művek emlékét, mintegy visszfényként, gyakran csak az agyag segítségével lemásolt és viaszba öntött, majd a harangmintára applikált díszek őrzik. Egy másik érdekes tárgytípus, a középkor nagy tömegmozgalmaira emlékeztető zarándokjelvények éppen ellenkezőleg, törékeny voltuk, illetve a földben gyorsan elporladó ón-ólom anyaguk miatt számítanak a régészeti ásatások ritka leleteinek, miközben a harangokon lenyomataik meglehetősen gazdag sorozata maradt ránk. Ilyen szempontból különösen fontos forrásnak minősülnek a harangokkal azonos műhelyekben öntött, de összehasonlíthatatlanul gazdagabban díszített bronz keresztelőkutak, melyeknek a felületét kincsleletnyi mennyiségű díszítmény (ruha- és övveret, palástkapocs és más domborított díszlemez) lenyomata ékesíti. A műhelykapcsolatokon túlmenően már ezért is indokolt a harangok és a keresztelőmedencék együttes tárgyalása. Vissza