Tájszók a szépirodalomban (dedikált példány)

Előszó

A magyar irodalmi nyelvben a történeti fejlődés egész folyamán jelentős szerepe volt a tájszóknak. Természetes következménye ez azoknak a történelmi-társadalmi adottságoknak, amelyek között irodalmi nyelvünk kialakult és fejlődött. A tájszók szerepének jelentőségét tükrözik azok a meg-megújuló viták is, amelyek immár több, mint évszázados múltra tekinthetnek vissza [1]. A viták - régebbek, újabbak egyaránt - az irodalmi nyelvben, elsősorban a szépirodalomban előforduló tájszók jogos vagy jogtalan használata körül folytak, elhanyagolva a tájszóknak tekintett szavak sokrétűségét, az egyes rétegek funkcionális különbségét, még inkább magának a funkciónak történeti változásait. Ennek következménye, hogy mind e mai napig sem alakult ki a szépirodalomban s általában az irodalmi nyelvben használt tájszók rendszerezése, elemző vizsgálatának módszere.
Ez a hiány indokolja a szépirodalomban használt tájszókkal való foglalkozást még egy olyan nagy igényű, szintézist nyújtó áttekintés után is, mint amilyen Bárczi GÉzÁnak a Nyelvjárás és szépirodalmi stílus című tanulmánya [2]. Dolgozatom éppen ezért elsősorban arra irányuló kísérlet, hogyan egyeztethető össze, illetve hogyan egészíti ki egymást a statisztikai módszereken nyugvó mennyiségi vizsgálat a funkciót kereső, minőségi elemzéssel. Ilyen céllal vizsgálom egy mai író: Veres Péter tájszavait.
Veres első művéből a Gyepsorból (röv.: Gyep.) kiválogattam azokat a szókat, amelyeket egyéni megítélésem, nyelvérzékem alapján tájszónak minősítenék. Ebből az előzetes osztályozásból került ki az alábbi 64 szó: beléndek, bodorka, bondor, cerkó, cibere, csápol, cselleng, (le)csihhad, (fél)csipejü, csobolyó, dubbancs, gacsos, gádor, garnács, gelice (tövis), gérbic, görhe, habókos, hajcihö, horpasz, (meg)höndörít, höngörget, (meg)juhádzik, (megjjuhádztat, kalamol, (ki)kászmálódik, kaszroly, keshedt, kocorász, (el)kojtol, kolompír, kornyadózik, kotrecel, (nád)kotu, kucorog, kummog, kuncsorog, kushadt, kustorog, kuttog, lebbencs (leves), lebocsöl, lebzsel, (el)lohajt, macsali, paszuj (= paszuly), pocos (szájú), porcsin, pustolás, redves, rócska, salapál, sommás(ság), sóriádzik, sut, (be)sutul, sünyölődik, szederjes, szíkfok, tapsíros, (csere)tézsla, (be-, ki-, oda)ussan, verdett, veréce (verőce).
Ebből a csoportból kiemeltem azokat a szókat, amelyek Halász Előd magyar-német szótárában, illetve az ÉrtSz.-ban (I-IV. köt.), „népi", „népies" vagy „táj" megjelölés nélkül szerepelnek, valamint azokat, amelyek az ifjabb nemzedéket képviselő főiskolai hallgatók nagyobb része előtt ismertek. Vissza