Vészharang

Előszó

Még kisfiú volt, amikor édesapja az ölébe vette, a szemébe nézett, és így szólt:
- Sohasem lesz belőled igazi férfi. Túlságosan hasonlítasz édesanyádhoz. Olyan vagy, mint egy kislány. A véred tej, a szemed nefelejcs. Nem férfihoz illik az ilyesmi. Az én fiatal koromban - én mondom neked - mindig vér keveredett a legények dolgába. Az élet megromlott. Az emberek csúszómászók lettek. Ha szájon vágsz valakit, esze ágába se jut visszaadni a kölcsönt, ehelyett tüstént ügyvédhez szalad vagy a bíróságra, mindent elkövet, hogy rács mögé juttasson. Persze, a te anyád földre szállt angyal, csak hát az ember fenemód gyorsan ráun az angyalokra. Szép szem, szép haj, édes kis keblek, szép láb, kedves hang - ó, istenem, hová jutottunk mi, akik szilajságunkkal és kurázsinkkal kétségbeejtettünk mindenkit, aki valaha is ezt a szegény szlovén földet taposta. Á, fogalmad sincs róla, milyen vadul nyakaltuk a rumot, és a szemébe röhögtünk a császár ellenségeinek ott, az isonzói fronton. Mi dübörgő császári indulókat zengtünk, azok meg a szerelemről nyekeregtek. Ott hallottam - a front túlsó oldalán énekelték a legények - ezt is:
Teresina, mia bella,
tu m'hai abandoná!
- Persze - mint mindig -, ezúttal is kiderült, hogy az orrunknál fogva vezettek bennünket, de hát a rum megtette a magáét. Mindannyian megkaptuk a vaskeresztet, amit felszedett vasúti sínekből és repedt harangokból öntöttek... Vissza