Iratok a magyarországi szabadkőművesség történetéhez 1918-1950

Előszó

I. A MAGYAR SZABADKŐMŰVESSÉG TÖRTÉNETÉNEK TIZENHÁROM KORSZAKA
Mint minden szervezetnek, a szabadkőművességnek is vannak különböző korszakai. Ezeket a korszakokat országonként különböző módon határolhatjuk el egymástól. Az ország történelmének sajátos eseményei, a külső hatások más korszakváltásokat idéztek elő az egyes országokban. A magyar szabadkőművesség a 18. században külföldön vette kezdetét. Ez a magyar szabadkőművesség első korszaka. Elsősorban Bécsben és Prágában léptek be a szabadkőművesek közé a magyarok. Magyarországon később alakultak meg a szabadkőműves páholyok, ezért kényszerültek külföldi páholyokba a szabadkőművesség iránt érdeklődők. Volt közöttük számos főnemes, mint gróf Széchényi Ferenc, gróf Festetich György, gróf Bruckenthal Sámuel, gróf Teleki Sámuel és mások. A korszak magyar szabadkőműveseinek másik nagy csoportja a testőrírók közül került ki: Báróczy Sándor, Bessenyei György, Laczkovics János és társaik. A magyar jakobinusok legtöbbje: Hajnóczy József, Martinovics Ignác, Sigray Jakab is külföldön lett szabadkőműves, tevékenységük mégis a magyar haza javát szolgálta. A magyar szabadkőművesség második korszaka akkor kezdődött, amikor Magyarországon is megalakultak a páholyok a 18. században. Hazánk első páholya Brassóban alakult meg 1749-ben A Három Oszlophoz néven (Zu den drei Saulén). A század további részében virágzásnak indult a páholyélet egész Magyarországon. Kapcsolatokat tartottak - vagyis „védelmet kértek" tőlük - az osztrák, a német és a lengyel szabadkőművesekkel. Ezeken a helyeken ugyanis előbb megalakultak a páholyok, mint nálunk. Az angol szabadkőművesek alapították ezekben az országokban a szabadkőműves páholyokat. 1795-ben császári rendelet tiltotta be a későbbi Osztrák-Magyar Monarchia teljes területén a virágzó szabadkőművességet. Ez a magyar szabadkőművesség harmadik korszaka. Az uralkodó attól tartott, hogy a francia forradalom eseményei megismétlődnek a Birodalom belsejében is. Vissza