Bérestarisznya

Előszó

Küldöm ezt az írást Bencze Ádám városi fiatalúrnak, ki a múlt nyáron itt pihent, mulatott a mi falunkban. Akkor összemelegedtünk szépen, sokat meséltünk egymás életéről s Ádám megígértette velem, hogy egyszer, ha engedi a dolog, sokat írok neki: hogyan élek, hogy növekedtem föl, milyen utakon jártam, hol dolgoztam, hogyan törtem magam a kenyérért, fiatalon. Ezeket kérte tőlem Bencze Ádám városi fiatalúr, velem egyidős diákember, hogy azt mondja, hadd lássa meg a városi fiatalság, hogyan és miként élünk mi a búzaföldek, kukoricások, jószagú rétek, zsuppos házak, istállók, poros utak s udvarok között. Mert ismernünk kell egymás életét töviről-hegyire, fognunk egymás kezét, fölnézni erre a ragyogó szép mennyboltra, törni előre a jussunkért s amit az Isten egyformán mért ki embereknek: azért, hogy testvérek legyünk, senki se bántsa itt egymást, nézzen bele a földbe, aki sohase próbálta, lássa meg a fakadó csírákat, a sok munkát véle, a töméntelen rettegést jégtől, fagytól, szárazságtól, aratások égető munkáját, a takarítás örömét s a cséplés fullasztó porát. Hogy mindent meglásson, ami az életünket teszi, nézzen bele a kemény markunkba s érezze meg benne a tulajdon kenyerének ízét, szagát, s mutassa nekünk aztán, hogyan él odafent a városokban, hogy szerethessük, becsülhessük egymást. Mindenikünknek megvan a maga tudománya. Ennek ez, annak az. S aki többre tartja a magáét, az lenyomja a másikat. Vissza