Bernáth Aurél

Előszó

Bernáth Aurél első budapesti gyűjteményes kiállítása alkalmából (1928) a kritika és a haladó művészek egyértelműen állapították meg, hogy ez a bemutatkozás a magyar festészet jelentős eseménye. Ez a megállapítás azóta sem módosult: sőt ma még világosabban látjuk, hogy Bernáth Aurél felléptével új hang és új forma csendült meg festészetükben. Bernáth művészetét önálló esztétikai elképzelés, nálunk szokatlan céltudatosság, nagy formabeli pontosság és igényesség, koloritbeli invencióbőség jellemzi.
Bernáth Aurél festészetünk egyik legnagyobb lírikusa; olyan művész, aki képeinek legkisebb motívumát is átéléssel és bensőséges meditációval alakítja a koncepció szerves részévé. Első pillantásra úgy tűnik, hogy nem nagyigényűek témái: szűkebb környezete, tájak, de ebben a mikrokozmoszban meglepően újszerű érzelmeket és hangulatokat látott meg. Észleléseit, intuicióinak bátor mélyrehatolását a képek sorozatán át összefüggő világképpé szélesítette, - a modern nagyvárosi ember lelki tükörképét alkotta meg. Mindez látszólag egyszerűen és elegáns fölénnyel történik műveiben. De ha csak formai erényeit, az előadás invenciózus ökonomiáját, a színek különleges finomságát és differenciáltságát csodáljuk - ennyi még nem elég a megértéséhez. Művei azt igénylik a nézőtől, hogy hosszasan tűnődjék előttük, működtesse fantáziáját, asszociációs képességét, hogy ezek segítségével követni tudja a művészi rejtezés útját és módját, s végül feltáruljon előtte, mint valami hirtelen felismerés: Bernáth Aurél gazdag érzésvilága, céltudatosan alakított mondanivalójának összetettsége. Vissza