A szecesszió gyökerei a preraffaelitizmusban (dedikált példány)

Előszó

Részlet:
Az utóbbi évek szakirodalmában és köznapi szóhasználatában lépten-nyomon előfordul a „szecesszió", mint stílusmegjelölő fogalom, bár tartalma még nem világosan körülhatárolt. Képzőművészeti alkotásokban, az irodalomban felismerjük a szecesszió bizonyos elemeit, sajátos ízét, anélkül hogy kiterjedési foka, jelentőségének tisztázása megtörtént volna.
Nemcsak a külföldi szakirodalom foglalkozik egyre gyakrabban a szecesszió korával és a benne rejlő, a további fejlődést intenzíven befolyásoló erőkkel, hanem ez az ébredező érdeklődés nálunk is létrehozott egy kiállítást, melyet az Iparművészeti Múzeum — mint e korszak emlékeinek leggazdagabb gyűjtője — és a Művészettörténeti Dokumentációs Központ rendezett (1958). Az alábbi tanulmány ehhez szeretne csatlakozni.
A szecesszió stíluskérdésének bizonytalansága, szétszaladó irányvonalai késztetnek arra, hogy magát a fogalom lényegét próbáljam megközelíteni, vagy legalábbis rámutatni, mennyi ága-boga, iránya és kiterjedt határa van, illetve, egyelőre mennyire a kutatás eredményeitől függ, hogy hol határoljuk el és vonjuk meg körvonalait.
Hogy a nehézségekből és a szerteágazó feladatból csak néhány részletet említsek, emlékeztetnem kell arra, hogy a szecessziónak országonként más és más kiindulási pontja volt. Éppen ezért, ha a problémához közelebb akarunk férkőzni, végig kell majd tekintenünk az angol, francia, német, belga, osztrák és magyar XIX. századi művészeti törekvéseken, abból a célból, hogy milyen indítékokból különültek el egymástól és hogy hol találkoznak egy közös területen. Erinek eredményeképpen kimutathatók lesznek a különleges helyi ízek. Amennyiben pedig a mozgalom tartalmi elemeit vizsgáljuk majd, pontosan el kell különítenünk azt a XIX. sz. második fele akadémikus irányának törekvéseitől. És végül, de nem utolsósorban ki kell mutatnunk, hogy a szecessziós törekvések mennyiben jelentenek „szecessziót'' a szó valódi értelmében, a naturalista-impresszionista vonallal szemben és főleg, hogy a posztimpresszionista törekvések mélyén milyen rokon vonások húzódnak meg.
A szecesszió fogalmának körülhatárolatlan volta ösztönzi a keresést abba az irányba is, hogy a múlt század klasszika-visszaálmodói (Böcklin, Marées, Puvis de Chavannes) eredményeit végső kicsengésükben megvizsgáljuk, hogy vajon nincsenek-e érintkezési pontjaik a határvonal mentén, mármint ott, ahol ők végezték és ahol a szecesszió kezdte... Vissza