Berzsenyi ódái

Előszó

Részlet a kötetből:

Az ódáról. A költő szemléli a külső világ jelenségeit és eseményeit, érez és gondolkozik. Ha költeményében a külső világot tünteti fel, a mint az a térben előtte áll, vagy a mint az események az idő egymásutánjában lefolynak: származik az objektív, eseményes költészet. De ha a saját belső világát tárja fel, ha a maga érzéseit és gondolatait a saját maga nevében mondja el, származik asubjektiv, a lyrai költészet. Saját érzéseit és gondolatait mondja el a költő. Ezért az úgynevezett helyzetdalok, mint a minő Bajzánál Az apácza, Aranynál A pusztai fűz, Petőfinél A magyar nemes, csak alakjokra nézve lyrai költemények. A költő bennök másnak a kedélyállapotát, másnak az érzéseit és gondolatait tünteti fel. Beleképzeli magát ez idegen helyzetbe s aztán a helyett, hogy leírná vagy elbeszélné azt, megszólaltatja magát a szereplőt, vele táratja fel a szivét. Érzéseit, gondolatait a saját maga nevében mondja el a költő. így Moliére nem ír lyrai költeményeket, hanem fájdalmából vígjátékokat csinál, subjektiv érzéseit és gondolatait a szereplők közt osztja szét, azok ajakára adja.
A lyrai költészet két nagy csoportra oszlik: a dalra és ódára.
A dalban a kellem fogalma van megtestesülve s az érzés, melyet kelt, a szeretet. A kellemmel tisztaság, könnyedség, gyöngédség van összekötve. A szeretet közvetetlen meleg érzés. A dalnak birodalma, épen a kellemes dolgok sokfélesége s közvetetlen, gyors hatása miatt, végtelen. Vissza