Világirodalom a XIX. század első felében

Előszó

A romantika kifejezéssel az irodalomtudomány azt az eszmei és művészi mozgalmat jelöli, amely a 18-19. század fordulóján, a francia forradalom, illetve a napóleoni háborúk után bontakozik ki és uralkodik egy ideig az európai irodalmakban. A felvilágosodás ideológiáját felváltó romantikát, tehát egyrészt a nagy francia forradalom lendülete, a feudalizmus és a nemzeti elnyomás elleni küzdelemben fellelkesült tömegek felszabadító mozgalma, másrészt az a félelmetes kiábrándulás és csalódás hívta életre, melyet a társadalom széles rétegei e forradalom eredményei láttán éreztek.
Az új irányzat 1798-ban már két nagy irodalomban is programadó alkotással jelentkezik, Angliában Wordsworth és Coleridge lírai balladák c. új költői témákat és stílust bejelentő antológiájával, Németországban pedig a Schlegel fivérek új irodalmi elveket valló és hirdető Athenaeum c. folyóiratával. A romantika kifejezés a regényt jelentő román szóból származik, így nevezték a középkorban a népnyelven irt elbeszélő műveket. A romantikus szó a tizennyolcadik század folyamán Angliában festői tájat, regényes jellemet, eseményeket jelent; a francia nyelvben még Rousseaunál is elsősorban kalandos történet, vagy festői táj megjelölésére szolgál. A századforduló idején a két Schlegel testvér romantikusnak mondja az antik irodalmat követő egész egyetemes irodalmat. Madame de Stael pedig "poésie romantique" -nak nevezi a középkori és az újabb északi jellegű irodalmat, amely az antik és az antikot utánzó klasszicizmussal szemben a nemzeti múlthoz, a középkorhoz, vagy a népköltészethez fordul ihletért. Ebben a két értelmezésben terjed el a szó egész Európában a múlt század első negyedében. A húszas évek folyamán Franciaországban és másutt is - a "classique" és a "romantique" szó már két szembenálló művészi irányzatot, két ellentétes ízlést jelöl. A "classique" hívei az antik művészet alkotásait tekintik örök és utánzandó példaképnek; a "romantique" védelmezői viszont azt vallják, hogy a nemzeti múltból, elsősorban a középkorból kell témát meríteni és erőteljesen hangsúlyozzák a korlátlan művészi szabadság és eredetiség jogát és elvét. Vissza