Gáli Emő (1917-2000) szociológus, filozófus, eszmetörténész a kolozsvári egyetem professzora volt, nemzedékek támogatója és vitapartnere, 1957-tól az újrainduló Korunk főszerkesztője 1984-ben történt lemondatásáig. Életművének három fő munkaterülete három meghatározó karakteijegyet mutat: a kultúraépítés tudatosságát, a szellemi javak (szűkös keretek közt lehetséges) közvetítését, a szabadság- és reményelvű kisebbségi ideológia megalapozását, valamint az eszmetörténetben az erdélyi magyar gondolkodói hagyomány kritikai számbavételét. Filozófiai munkái mellett a sajátosság méltósága ideologémá-jának megalkotója fő művének a Korunkat tekintette. A szerkesztőségben eltöltött évtizedeiről, küzdelmeiről és sikereiről Számvetés című emlékiratában számolt be (1995). Naplóinak két kötete (2003) után megjelent 1949-2000 között folytatott levelezése is (2009), most pedig legfontosabb, eddig részben fiókban maradt beszélgetésszövegeit veszi kézbe az olvasó. Beszélgetőtársai között akad...
Tovább
Fülszöveg
Gáli Emő (1917-2000) szociológus, filozófus, eszmetörténész a kolozsvári egyetem professzora volt, nemzedékek támogatója és vitapartnere, 1957-tól az újrainduló Korunk főszerkesztője 1984-ben történt lemondatásáig. Életművének három fő munkaterülete három meghatározó karakteijegyet mutat: a kultúraépítés tudatosságát, a szellemi javak (szűkös keretek közt lehetséges) közvetítését, a szabadság- és reményelvű kisebbségi ideológia megalapozását, valamint az eszmetörténetben az erdélyi magyar gondolkodói hagyomány kritikai számbavételét. Filozófiai munkái mellett a sajátosság méltósága ideologémá-jának megalkotója fő művének a Korunkat tekintette. A szerkesztőségben eltöltött évtizedeiről, küzdelmeiről és sikereiről Számvetés című emlékiratában számolt be (1995). Naplóinak két kötete (2003) után megjelent 1949-2000 között folytatott levelezése is (2009), most pedig legfontosabb, eddig részben fiókban maradt beszélgetésszövegeit veszi kézbe az olvasó. Beszélgetőtársai között akad szociológus, kritikus és hivatásos „életút-kérdező", akiknek figyelmét a történelmi sorsfordulók, Gáli szellemi alakulásának stációi mellett nem kerülték el a hétköznapok sem, a homályban maradt részletek. A szövegek virtuális időhatárát azonban nem a Ceause§cu-rezsim bukása, az 1989-es esztendő legvége képezi. A leghosszabb, talán leggazdagabb vallomásos visszatekintésre nem 1990 után, hanem már 1985-ben sor került. A valóban gondolkodásra ösztönző „inteijúkötetek" olyanok, mint Gáli beszélgetései. Talán ennek a kérdező könyvnek és a mai válaszolóknak Gáli Ernő születésének centenáriumán nagyobb szerencséjük lehet egymással, mint volt életében Gálinak legtöbb magyar és román vitapartnerével.
Csapody Miklós
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.