Bevezetés a bányatan elméletébe és gyakorlásába valamint a bányakincstári tudományok alaptételeinek ismertetésébe

Előszó

A bányatan annak a tudománya, hogy a hegyek mélyében rejlő fémek és ásványok településeit miként kell sikerrel felkutatni, biztonságosan, gazdaságosan kitermelni és a felszínre szállítani, eközben pedig az adódó akadályokat leküzdeni.
Közismert tény, hogy ez a művesség, a legelső és legrégibb művességek egyike, amelyet az emberi szükségletek létrehoztak. Ezt az ókorból származó legrégibb értesüléseink is alátámasztják. Nem kétséges, hogy sorsa azonos volt mindazon egyéb művességgel, amelyet kezdetben tudatlanul és minden szabály nélkül űztek. Mindazonáltal a bányászattal kapcsolatos azon szükségszerűség, hogy a földgömb mélyébe behatoljon és ott a létesített üregek beomlása ellen védekezzék, a földalatti vizek betörését leküzdje az egészségtelen, gyakran halálos bányagázok ellen magát biztosítsa, az az érceket pedig túl nagy nehézség nélkül a külszínre szállítsa, kétség kívül már az első bányászokat is arra kényszeríthette, hogy gondoljanak e nehézségek leküzdését szolgáló könnyítésekre és segédeszközökre. Ezért biztosan feltehető, hogy mind a tapasztalat, mind a leleményesség a bányászokat az idők múlásával arra vezette, hogy hasznos bányaművelési szabályzókat alakítsanak ki és különféle gépezeteket találjanak fel. Minthogy azonban a régi szerzők műveiben a régi bányászat mibenléte után hiába kutatunk, természetszerűleg teljesen ismeretlenek előttünk bányászati irányelveik és segédeszközeik is. Ezenkívül valószínűnek látszik, hogy szabályaik és gyakorlatuk, - ahogy ez a legtöbb akkori művesség terén történt - egyikről a másikra szóbeli oktatás útján szállt át. Vissza