Bevezetés a csillagászatba

Előszó

A csillagászat a legrégibb természettudomány. Sokszor elcsodálkozunk azon, hogy az ókori kultúrnépek milyen széles körű csillagászati ismeretekkel rendelkeztek oly korban, amikor pl. a fizikáról jóformán fogalmuk sem volt. A csillagászat korai kifejlődése két fő okra vezethető vissza. Az ókori népeknek misztikus elképzeléseik voltak az "égi világról". Az égitesteket vagy istenként tisztelték, vagy istenek jelének tekintették őket. Úgy hitték, hogy a túlvilági hatalmasságok a csillagokon keresztül tudatják akaratukat az emberekkel. Azt gondolták, hogy a csillagok állásából kiolvasható a jövő. Az emberi eszmélkedés első megnyilvánulásai az első tévutat is jelentették, így kialakult az asztrológia áltudománya. Bár az asztrológiáról egyértelműen ki lehet mutatni, hogy semmi köze sincs a valósághoz, még ma is jelentős tábora van a csillagászathoz nem értő és excentrikus lelki beállítottságú emberek körében. Az embereket, és közöttük az uralkodókat azonban annyira érdekelte a jövendő, a csaták várható kimenetele, hogy udvari csillagászokat foglalkoztattak a csillagos ég rejtélyeinek kifürkészésére. Ezek a csillagászok a horoszkópkészítés mellett empirikus úton a csillagvilág sok törvényszerűségét is feltárták, és előrejelzésekre is képesek voltak.
A csillagászat korai kifejlődésének másik, és az előbbinél lényegesebb oka a gyakorlat követelménye volt. A meginduló kereskedelem lebonyolításához tájékozódni kellett a sivatagban és a tengeren. Mivel a helymeghatározás csillagászati alapokon nyugszik, a gyakorlati szükségszerűség magasfokú csillagászati ismereteket követelt meg. A mezőgazdasági termelés pedig szükségessé tette a naptárkészítést is, hiszen pl. a vetés csak akkor kecsegtetett a bő termés reményével, ha megfelelő időben történt. A naptárkészítés szintén csak jelentős csillagászati ismeretek birtokában volt lehetséges... Vissza