Az értelmező szerepe Tóth Árpád költészetében (dedikált példány)

Előszó

Az értelmező a magyar nyelvészek körében sokat vitatott mondattani kategória. Mégpedig nem egyes batáresetek megítélésében ütköznek a vélemények, hanem éppen az értelmező nyelvtani szempontból döntő tulajdonságainak meghatározásában. Mi az értelmező? Akadémiai leíró nyelvtanunk, úgy tűnik, egyértelmű meghatározást ad, KÁROLY SÁNDOR megfogalmazásában:
„A jelzős szerkezetek sajátos csoportját alkotják az értelmező jelzős szerkezetek. Ezek több formai sajátságban különböznek a közönséges jelzősektől. Az értelmező jelzők ugyanis a) követik jelzett szavukat; b) rendesen egyeztetve vannak jelzett szavukkal /például többnyire ugyanazt a viszonyragot kapják, mint az/; e) külön hangsúlyuk révén jelzett szavuktól elkülönült hangszakaszba kerülnek; d) s általában szünet van köztük és a jelzett szó között."
Ezek szerint az értelmező egyértelműen a jelző alfaja, és attól csupán formailag különbözik. A továbbiakban, az értelmező két nagy csoportjának leírásakor azonban kiderül, hogy a fenti megállapítás csak az értelmező egyik fajtájára illik teljes egészében: amely „a közönséges minőség-, mennyiség- és birtokosjelző értelmező formájú megfelelője" /„veszek csizmát, pirosat"-típus/. A másik fajta értelmező azonban „nem felel meg a többi jelzőnek. A tartalom, amit kifejez, a minőségnek egy sajátos fajtája: az azonosítás" /„Budapesten, a fővárosban"-típus/.
Az értelmezőnek a jelzős szerkezetek közé sorolása megegyezik a hagyományos hazai felfogással, melyet SIMONYI és KLEMM ANTAL képvisel. Ők kivétel nélkül valamennyi értelmezős szerkezetben jelzőt, tehát alárendelést láttak. Vissza