Előszó
Szivemből
Egy kötetre való kéziratot küldtek hozzám, hogy olvassam el. Csapó Róza írta. Csapó Róza - tünődtem a néven, s nyomban eszembe jutott, hogy ezelőtt tizennyolc évvel Szegeden...
Tovább Előszó
Szivemből
Egy kötetre való kéziratot küldtek hozzám, hogy olvassam el. Csapó Róza írta. Csapó Róza - tünődtem a néven, s nyomban eszembe jutott, hogy ezelőtt tizennyolc évvel Szegeden találkoztam Csapó Rózával. Szünidei tanfolyamot rendezett a kultuszminisztérium s ennek vezetésével engem bízott meg. Erdélyből az oláh és szász középiskolákból jöttek tanárok, hogy a nyári tanfolyamon a magyar nyelv tanításának módját ismerjék meg.
Igen, ezelőtt tizennyolc évvel még nem gondolhattunk arra, hogy az idők méhében mi készül ellenünk!
Csapó Róza is meghallgatta egyik-másik előadásunkat. Érdeklődött a munka iránt, melyet kánikulai hőségben a tiszaparti városban mi, tanító-társai végzetünk. Vérbeli kartársunk volt; cikket is írt a tanfolyamról valamelyik szegedi lapban. Lelkes cikket, melyben a tanító-buzgóság, a nemzeti lelkesedés meleg hangján szólott. Ideális életfelfogása máig is élénk emlékezetemben maradt.
Most, hogy kéziratát elolvastam, ezeket az apró megemlékezéseket, tanítói pályája kedves emlékeit: lelkemben édesen visszazsong a mult; s jól esik ezt a hangot hallanom. Miért esik jól? Mert belőle a női lélek harmóniája, szelíd életöröme szól hozzám. A magyar tanítónő, akit az emberszeretet hívott a nevelői pályára, s akit ez a szeretet nem hagyott el soha.
Vissza 
