Előszó
Részlet a tartalomból:
"Ma kezdtem meg írni naplómat és az első lapra szép kis képet ragasztottam: Jézuska, a jó pásztor van rajta rózsaszín ruhában, amint a tövisek közé megy a kis báránykáért.
Anyuska adta a képet- az én édes, szegény beteg kis anyám. A naplót is ő adta és ezt mondta:
«Báránykám, lesz idő, amikor senki sem lesz, akinek elpanaszold, ami a sziveden fekszik, amikor ehhez a könyvecskéhez légy bizalommal. És addig ennek mondja el mindent, amíg újra lesz valaki, aki megérti a kis szivecskédet."
Ezt mondta anyuci szóról-szóra. És amíg mondta, olyan szomoruan nézett, hogy én tudtam, mire gondol.
Mintha egy sötét felhőt láttam volna a szobácskánkra ülni- a szemem telefutott könnyel és kimentem a konyhába. Ott leültem a padkára, a falnak támasztottam fejemet és sírtam olyan hangosan, hogy Józsika is kijött a szobából.
Ijedten nézet rám az én halványarcú, népszemű kis öcsikém.
-Mi baj, Ilonka?- Kérdezte. Csak annyit feleltem:
-Az anyuska nagyon beteg.
Azt mondta, azért nem kell olyan hangosan sírni, mert felébred a Baba, de azután neki is kicsordult a könnye és sírt, sírt..."
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal