Hogyan építettem a Walt Disneyből a világ legvarázslatosabb cégét?
Egy nagy vízió alapjai: a Disney vezérigazgatója feltárja, milyen ötleteket és értékeket követett, miközben megújította a világ legszeretettebb cégét, és hogyan inspirálta azokat a dolgozókat, akik életre keltik a varázslatot.
Robert Iger 2005-ben, egy nehéz időszakban lett a Walt Disney Company vezérigazgatója. A piaci verseny egyre élesedett, a technikai fejlődés gyorsabb volt, mint bármikor korábban a cég történetében. Igernek a jövővel kapcsolatos víziója három gondolatra épült: újra és újra el kell köteleződni amellett az elv mellett, hogy a minőség igenis számít; a technológia változása ellen nem lehet küzdeni, az élére kell állni; nagyban kell gondolkozni - a globális piacban kell gondolkozni - a Disney brandet erősíteni kell a nemzetközi piacokon.
Mára a Disney a világ legnagyobb és leginkább értékelt médiavállalata lett, amelynek része a Pixar, a Marvel, a Lucasfilm és a 21st Century Fox - beleértve leányvállalataikat is. Piaci értéke csaknem ötszörösére nőtt azóta, hogy Iger átvette a cég vezetését. Magát Robert Igert korunk legsikeresebb és leginkább innovatív vezérigazgatójának tartják.
Hullámvasút egy életen át című könyvében Robert Iger elmondja, mi mindenre jött rá, miközben a Disneyt irányította, sorra veszi, melyek az ideális vezető erényei: soha nem szűnő kíváncsiság, optimizmus, bátorság, fókusz, tiszteletteljes modor, becsületesség, kockázatvállalás, a változás elfogadása, nem pedig megtagadása.
Iger azt írja: "Ennek a könyvnek a gondolatait univerzálisnak látom. Remélem, hogy a történeteim révén sikerül átadni a konkrét tapasztalataimat, és közelebb hozni nemcsak a világ feltörekvő vezérigazgatóihoz, hanem mindenkihez, aki szeretne kevésbé félni, mindenkihez, aki szeretne magabiztosabb lenni szakmai téren és a magánéletben egyaránt."
Robert Iger a Walt Disney Company vezérigazgatója és a vállalat elnökségi tagja. Előzőleg, 2000-től 2005-ig az ügyvezető igazgatói tisztséget töltötte be, majd 2005-től elnök-vezérigazgató volt. Pályája elején, 1974-ben az ABC televíziótársaságnál kezdett dolgozni, az ABC Group elnökségi tagjaként felügyelte a vállalathoz tartozó kábel és helyi csatornák működését, levezényelte a Capital Cities/ABC és a Walt Disney Company összeolvadását. Iger hivatalosan 1996-ban került be a Disney vezetőségébe, mint az ABC csoport tulajdonába került vállalat elnökségi tagja, és 1999-ben a Walt Disney International elnöki tisztségével is megbízták. Ebben a minőségében Iger irányította a Disney globális terjeszkedését, amely folyamat minden nemzetközi jelenlétre törekvő vállalat számára példaértékű.
"[Bob Iger] magasabbra emelte a Disney brandet, mint arra bárki is számított volna, és ezt pimasz módon, mégis kecsesen vitte véghez. Ez a könyv bemutatja, hogyan történt mindez." - Steven Spielberg
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.