Bocsáss meg magadnak

Előszó

A lelki vezetői beszélgetések során a megbocsátás témája újból és újból előtérbe kerül. Vannak, akik szigorú neveltetésük következményeitől szenvednek, mely azt kívánta tőlük, hogy bocsássanak meg minden embernek. Ők viszont azt tapasztalják, hogy nem sikerül megbocsátaniuk, s hogy még mindig fáj a rég kapott seb is. Némelyek fülében úgy hangzik a megbocsátás követelése, mintha el kellene fojtaniuk minden haragot és dühöt az őket megbántó emberek iránt. Így nem marad más számukra, mint a lehető leggyorsabb megbocsátás. Ezt azonban túl nagy követelésnek érzik, mert a neheztelés és a megbántottság érzése még mindig ott bujkál bennük, sőt, szinte megbénítja őket. A megbocsátást ebben a helyzetben csupán az ész irányítaná, míg szívük mélyén és a tudatalattijukban egészen más érzéseket táplálnak, melyek lehetetlenné teszik a megbocsátást.Mások úgy érzik, hogy lényegében elmúlt sértéseket kellene megbocsátaniuk, mert a múlt még mindig súlyos teherként nehezedik rájuk. Szívesen megszabadulnának tőle, de nem tudják, hogyan. Néhány ember önmagának sem tudja megbocsátani vétkét. Egyre csak vájkál benne és utólag is szemrehányást tesz magának, amiért egykor helytelenül cselekedett. Mivel nem tudnak önmaguknak megbocsátani, ezért Isten megbocsátásában is képtelenek hinni. Mivel elfogadhatatlannak tartják magukat, úgy gondolják, hogy Isten sem tudja elfogadni őket olyannak, amilyenek. Vissza