1919-1920-ban írja, de csak 31-ben jelenik meg, akkor is töredékesen. A regény - szándéka szerint - az Elsodort falu folytatása. A 18-as és 19-es forradalmak kaotikus napjai elevenednének meg, s mindama pusztulás és végromlás, ami ennek következtében az országra zúdul.
Családregény és korrajz, de leginkább egy forradalmakban és e forradalmak vezetőiben csalódott író indulatainak tárháza. Szabó Dezső gyűlölettel ábrázolja szereplőit: magyarokat, zsidókat, szlovákokat. Természetükben örökletesen benne rejlő hibáikkal magyarázza az ország tragédiáját. Kisszerűnek látja őket, akik a történelem kihívására nem voltak képesek megfelelő választ adni, akiknek kicsinyessége elszalasztja a történelmi lehetőséget. S hogy az olvasó számára is meggyőző és átélhető legyen az indulat, Szabó Dezső a kipellengérezés minden eszközét segíségségül hívja: gúny, irónia, gyilkos humor tapasztja eggyé a töredékes regényszerkezetet.
A Megered az eső tíz évvel a megírás után kerül először kiadásra. Ekkor...
Tovább
Fülszöveg

A Megered az eső tíz évvel a megírás után kerül először kiadásra. Ekkor már a szerző maga sem értett egyet korábbi nézeteivel. Utószóval látja el a a könyvet, melyben utólagosan magyarázza korábbi vélekedéseit. Hogy miért vállalkozik mégis a kiadásra, csak találgatni lehet. Bizonyára fontos volt számára, hogy lezártnak tekinthesse az Elsodort falu és a Segítség közé ékelődő művet, másrészt pedig erős késztetést jelenthetett a Bartha Miklós Társaság által felkítnált 2500 pengő honorárium is, melyet Szabó Dezső franciaországi tartózkodásának egy "kevésbé rockefellerei pillanatában" elfogadott.
Hatvan év után most kerül újra kiadásra a Megered az eső, melyet a két háború közötti időszak egyik fontos dokumentumánek tekinthetünk, s egy jelentékeny írói életmű vitatható és megvitatandó részének.
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.