Előszó
Korunk egyik legjellemzőbb sajátossága a specializálódás. Nemcsak a polihisztorok ideje járt le, a mindenhez értőké, a valóban összetartozó dolgok, az egy tőről fakadó ismeretek is egyre keskenyebb...
Tovább
Előszó
Korunk egyik legjellemzőbb sajátossága a specializálódás. Nemcsak a polihisztorok ideje járt le, a mindenhez értőké, a valóban összetartozó dolgok, az egy tőről fakadó ismeretek is egyre keskenyebb parcellákra darabolódnak. Így van ez a tudomány területén de az irodalom és a művészetek világában is egyre inkább megfigyelhető.
Az irodalom és az újságírás nem is olyan rég még szinte elválaszthatatlan volt egymástól. Mikszáth, Ady, Krúdy, Móricz Zsigmond vagy Kosztolányi életművének éppen olyan szerves része volt a publicisztika, mint a regény, a vers és a novella. Ma alig van olyan hírlapírónk -a legkiválóbbakat is ide értve - aki szépirodalmat is írna, a költők, regényírók pedig mintha szégyellni valónak tartanák, hogy a napilapokba cikket írjanak.
Bodnár István a ritka kivételek közé tartozik. Költőként kezdte pályáját, s már harmadik versköteténél és sok antológia-szereplésnél tartott, amikor újságíró lett. Azóta valamivel ritkábban találkozunk talán költeményeivel, de egyik múzsához sem lett hűtlen. S ami talán a legfontosabb, nemcsak az jellemző rá, hogy most a versek mellett újságcikkeket vagy fordítva, az újságcikkek mellett verseket is ír, hanem az, hogy az újságírás hagyományos műfajai között megtalálta azokat a kisprózai formákat, tárcákat, karcolatokat, amelyekben ugyanolyan művészei igénnyel tudja kifejezni mondandóját, mint akár egy lírai versben. A Barangolások, a Csalánszagú délutánok, az Azok a boldog órák, a Marsallbot a kezemben, A gesztenyefa árnyékában és az Európa kék ege alatt című kötetek után új, a tizedik könyve is bizonyára sok örömet szerez majd olvasóinak. Különösen azok a Nyíregyházához és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez kapcsolódó emlékezetes "irodalmi történtek" tarthatnak érdeklődésre számot, amelyekből egész csokorra valót gyűjtött össze a szerző. Egy másik csokor az újságírás műhelytitkaiba segít bepillantani, végül pedig távolabbi tájakra vezet az út.
Vissza