Magyar zsoltár

Fülszöveg

Ecce poeta: egy igazi költő lép elénk a messzi múltból. Nevét az irodalomtörténet mindig számon tartotta, amióta csak magyar irodalomtörténet létezik, de első említésétől napjainkig tartott a vita, hogy hány személyt is rejt a név, amely kinyomtatott históriás énekek és kiadatlan kéziratok, versgyűjtemények és teológiai értekezések címlapján bukkant fel. Az európai eszmetörténetben egyedülálló, radikális és egyéni nézeteket valló teológus körül újra meg újra fellángolt az örökösök csatája: voltak, akik rajongó szombatosságát bizonygatták, mások hithű unitáriusként ünnepelték. A jó szándékú tévedések és tudatos átértékelések kusza szövevénye eltakarta az életművet. Most, hogy négyszáz év múltán versei először jelennek meg önálló kötetben, méltatlanul elfeledett költészete váratlan fénnyel ragyog fel, ahogy a kincs a kutatóárok cseréptörmelékei között.
Bogáti Fazakas Miklós magyar psalteriuma 1582-1583-ban keletkezett, negyedszázaddal korábban, mint Szenci Molnár Alberté, amelyet a köztudat az első teljes magyar zsoltárkönyvként tart számon. Ellentétben Szenci Molnárral, aki németből fordított, és verselésében francia mintát követett, Bogáti a zsoltárszöveg több latin és görög verziójából választotta ki - tudós kommentárok segítségével - a meggyőződésének, mondanivalójának leginkább megfelelő változatot, és a közös éneklésre szánt verset kora elterjedt magyar vagy magyarrá vált dallamaira formálta. Radikális antitrinitárius elveihez híven a zsoltárokat mindig az Ószövetség történelmi időhatárai között értelmezte: Dávid király küzdelmeit és dicsőségét nem tekintette Krisztus szenvedései és megdicsőülése előképének - de éppen ezért bátran és természetesen azonosult az űzött majd győző király érzéseivel. A kifejezés szabadsága áthevíti az elbeszélést, amely híven követi az ószövetségi történelem hagyományozott eseményeit: a zsoltárátköltésekben az üldözött ember - a hitéért menekülésre kényszerült költő - kétségbeesése, dühe, elszántsága feszül, a győzelmében reménykedő mámora lüktet. És az emberi kreatúrának ezek a tiszta formájukban ma alig ismert alapérzései a közös éneklés természetes hangján szólalnak meg, otthonos melódiával, az élőbeszéd hangsúlyaihoz simuló versekben. A bibliai kifejezések leleményes tükörfordítása a régi erdélyi nyelv ízes szavaival elegyül. A XVI. század tudós költője a "jámborok" megaláztatásáról és a "latrok" gőgjéről ad hírt, rettenetes világról. Mai olvasója mégis szinte irigyli a költői megszólalás telten csendülő hangjáért - a szenvedésekben is meglelhető harmóniáért. Vissza