Másodszor emigrációban...

Előszó

Huszonhat és félesztendő keserves emigrációja után 1945 év végén végre hazatérhettem hazámba. Az eseményekben gazdag,,oly. sokat igérő és kezdetben felfelé ivelő, később fokozatosan több és több csalódást jelentő"legutóbbi három esztendő után igen fájdalmas'volna számomra, hogy szavakba öntsem a lelki benyomásokat és boldog érzéseket, amelyek a hazatérés óráiban áthatottak. Megszűnt az Örökkévalónak tetsző emigráció; a gyökértelenség -és a hazai, majd az európai fejlemények nyomán - az üldözöttség érzése, amely valamennyi országban szörnyen ránk nehezedett. Azonfelül úgy ereztem, elértem' harcos életem célját; a magyar nép végre felszabadult rabságából.
Aránylag fiatalon, 39. életévemben kergetett ki a zsarnoki fehérterror a hazából, 66 esztendős koromban léphettem ismét'hazai földre.
Negyedszázad után találkozom tehát ismét barátaimmal, rokonaimmal. Közben sokan elhaltak. Lesújtva gondolok arra, mennyire: megritkultak a barátok és elvtársak sorai. És milyen meglepetések érhetnek... Kiket pusztított el, gyilkolt meg a nyilas- és náciuralom?
1945 karácsony másodnapján repültünk el Stockholmból. A repülőgép motorjainak zúgása közben szomorúan, gyászos érzésekkel gondolok barátaimra, Kunfi Zsigmondra, Rónai Zoltánra;, Szende Pálra, Fényes Lászlóra és sokezer emigránstársamra - akik a cél elérése előtt, a világ minden taján, idegenben szenvedték el az emigráns gyökér telem élete után a nem kevésbé szörnyű emigrációs halált. Vissza