Előszó
A folyók, a szeszélyesen áradók, a gátak közé szorítottak, a szelíden apadók, a zátonyokat, homokpadokat építők, az ártéri erdőket adók, a városok szennyét cipelők, a halat szülő folyók őrzik...
Tovább
Előszó
A folyók, a szeszélyesen áradók, a gátak közé szorítottak, a szelíden apadók, a zátonyokat, homokpadokat építők, az ártéri erdőket adók, a városok szennyét cipelők, a halat szülő folyók őrzik titkaikat, de a vízen járó ember szűnni nem akaró kíváncsisággal kutatja azokat. Ilyen kutató, kíváncsiskodó ember a mohácsi Duna halkszavú krónikása, a könyv szerzője Bokor Károly. Jósorsának köszönheti, hogy már gyerekkorában a Dráva és a Duna partján játszhatott, s nagyapjának regélő kedve hamar megindított képzeletét. Felnőttként sem éri be az átlagos horgászismeretekkel, s a forráshoz igyekszik vissza. A halászhoz a halászathoz, mert tudja, hogy a jó horgász nem nélkülözheti a halászság ezeréves tapasztalatát. A Dunán bóklászó horgász leteszi a botját és átül a halász ladikjába, aki becsüli benne a folyót tisztelő, halat szerető embert és megnyílik előtte.
Hálót köt és hálót vet, varsát állít és felnéz, s a homokzátony széliben a folyó adta száraz fa parazsán húzza nyársa süllőjét a jól végzett munka örömében.
Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba. Tanít a régi bölcselet, s ez a tanulság sugárzik Bokor Károly könyvéből.
A szerző számtalan süllőt fogott, de kíváncsi kedve oda viszi a többi horgász fogásaihoz is. A rengeteg felbontott süllő, az aprólékos gyomorvizsgálatok, a mohácsi Duna kapitális süllőket rejtő kutyrai, a gátszéli gyorsuló vizek, a mederések, a holtágak víz alatti erdei, a horogmarasztaló csökök, a tapogató-mártogató horgász öröme és kudarca, az ezernyi élmény szakértő summázata, adja meg ennek az aprólékos munkával írt könyvnek a hitelét. A személyes barátság, a közös horgászat örömében, engedtessék meg némi elfogultság nekem. Élvezettel és izgatottan olvastam a kéziratot és hiszem, hogy a süllőzésben régóta jártasoknak sem lesz tanulság nélkül való. /Zákonyi Botond/
Vissza