Előszó
Bár a 7. Találkozó, melynek szintén koordinátora voltam, kívülállók, s különösen más állambeli vendégeink véleménye szerint jól sikerült, utólag döbbentem rá arra, hogy annak több rendezvénye nekem is kellemes meglepetéseket rejtegetett magában. Ez természetesen abba tudható be, hogy azok, akiket a különböző események rendezésével megbíztam, lelkiismeretesen teljesítették vállalt kötelességüket. Hál' Istennek, minden simán zajlott le, lelkiismeretem mégis egyre azzal háborgatott, hogy talán nem tartottam újjamat elég éberen a Találkozó pulzusán.
Éppen ezért, mikor 1993 április 2-án Garamy József AM, a délausztráliai Magyar Egyesületek Szövetsége akkori elnöke hivatalosan felkért a 10. Találkozó megrendezésére elhatároztam, hogy amennyiben magam joggal koordinátornak akarom nevezni, nekem az előkészítő munka minden legaprólékosabb mozzanatáról is tudnom kell. Ezt a célt elérendő, kivétel nélkül minden levelezést saját címemre irányíttattam, s miután a levelek tartalmát tudomásul vettem, a kapott információt továbbítottam a különböző események rendezőihez. Hogy tévedés ne essék, hangsúlyoznom kell: soha egy pillanatig nem ringattam magam abban a hitben, hogy mindent én rendezek, de egy bizonyos belső kényszer noszogatására mindenről tudnom kellett. Nagyszerű rendező gárda állt rendelkezésemre, melynek tagjai odaadással végezték munkájukat, s az a tény, hogy minden lépésüket figyelemmel kisértem, egy jottányit sem vont le működésük értékéből, csupán nekem adott egy olyan biztonságérzetet, mely minden fáradtságot megért.
A jöbendőbeli találkozók rendezőinek melegen ajánlom ennek a módszernek a követését.
A rendezés munkáját nagyban megkönnyítette az, hogy itt Adelaideben nem működnek olyan széthúzó erők, melyek a haladás és együttműködés hathatós kerékkötői lehetnének. A tizenhat magyar egyesületből tizenkettő a Szövetséghez tartozik, de az azon kívül lévő négy sem tanúsít ellenséges magatartást. Örömmel jelenthetem ki, hogy bár az előkészítés hosszú ideje alatt sok embertől sokszor kértem segítséget, egyszer sem fordult elő, hogy bárki is megtagadta volna tőlem támogatását. A későbbiek folyamán név szerint elismeréssel fogunk adózni mindazoknak, akik bármily kapacitásban és mértékben hozzájárultak a Találkozó sikeréhez, mindazonáltal előszavam befejezéséül különös hálával gondolok arra a néhány, éveken át velem szorosan együttműködő, a szó nemes értelmében mondhatnám "megszállott" munkatársamra, akik nélkül most nem a Találkozó emlékkönyvét, hanem annak requiemjét szerkeszthetném.
Ám egy ilyen esemény-sorozat megszervezésének sikere nemcsak a rendezők energiájától és áldozatkészségétől függ, hanem attól is, hogy vannak-e olyan pozitív értékeket képviselő személyek, akik engedik magukat beszervezni. Még a Találkozó előtt nem egyszer kifejtettem, hogy Adelaide magyarsága (képletesen beszélve) be tudja rendezni a "színpadot", de szereplőkkel csak egész Ausztrália magyarságának segítségével tudja megtölteni. Köszönetem száll most azon előadó művészek, történelmi és tudományos előadók és képzőművészek felé, akik lelkesen, költségeket és fáradtságot nem kímélve eljöttek Ausztrália minden sarkából, sőt, Magyarországról, Svájcból és Kanadából is és szépséggel, értékkel töltötték meg a "színpadot". Nélkülük a rendezők minden erőfeszítése hiábavaló lett volna.
Adná Isten, hogy egy ilyen hatalmas közös nevezőre jutás nemcsak három évenként egyszer fordulna elő, hanem állandó jellemzője lenne a magyarságnak!
Vissza 
