Bölcs Náthán/Barnhelmi Minna

Előszó

A Bölcs Náthán (1779) és a Barnhelmi Minna (1763), az a két legrégibb színdarab a német irodalomban, amely helyenként ma is szerepel a színpadokon. A Lessing előtti német irodalmat már csak irodalomtörténeti érdekből olvassuk; Lessing legnépszerűbb írótársai, Klopstock és Wieland, történelemmé fakultak a mai olvasó szemében. Lessing is lerótta a mulandóság adóját és írásainak nagyrésze szintén kihullott a történelem szitájából. De ez a két színműve, főként pedig Lessing egyéniségének képe megmaradt. Ma is sokan szívesen hivatkoznak reá és bátorítást merítenek belőle világnézeti harcaikban. Lessing minden sorát ma is úgy olvashatjuk, amint erre nagy magyarázója, Dilthey, példát mutatott: nem a tudományos kutató kíváncsi szemével, hanem amint a fiú olvassa halott édesapjának kezevonásait, azzal a tudattal, hogy az apa magába temetett egy titkot, amit fia távollétében senkire rá nem bízott, senkinek meg nem mondhatott.
Hogy Lessinget megértsük, tudnunk kell, hogy ő a XVIII. századnak, a fölvilágosodás korának, az értelem századának gyermeke volt. Egyénisége felidézi bennünk a fölvilágosodás korának nagy idealizmusát, amely rendületlenül hitt abban, hogy az igazság világítóereje minden sötétségen, tévedésen, hazugságon keresztül hatol. Az elfogulatlan gondolkodás volt Lessing életeleme: következetes gondolatfűzéssel reagált a körülötte zajló életre. Gondolkodásának könyörtelen következetessége által megtestesült szimboluma lett annak a kornak, amely vallásos áhítattal áldozott az emberi gondolat fenségének. Vissza